Miről beszél a miniszter?

Az egyik szemem sír, a másik meg könnyezik – dühöngött a telefonba orvos ismerősöm, miután megnézte a Szlovák Televízió hírműsorát, amelyben az egészségügyi miniszter bizonygatta, hogy reformja mindenkinek jót hoz, a betegesebb idősebbeknek is.

Mivel a doki – hatvan felé közeledve – meg akarja érni a nyugdíjkort és nem akar agyvérzést kapni, nekem füstölgött.

– Tátott szájjal hallgattam, amikor Zajac miniszter arról igyekezett meggyőzni a nagyérdeműt, hogy vagy 6 ezer diagnózis esetében a gyógyítás költségeit az egészségbiztosítók fizetik, miközben szándékosan elhallgatta, hogy a lakosság hány százaléka szenved ezekben a súlyos és költségigényes kórokban, illetve hány százaléka „banális” betegségekért lesz kénytelen jobb esetben néhány száz, rosszabban több ezer koronás önrészt fizetni, s az sem hangzott el, hogy összességben nehéz milliárdokról van szó. Megfeledkezett annak közléséről is, hogy kis hazánkban a korszerű gyógymódokból, amelyekkel 5-15 évvel is meghosszabbítható a földi lét, nem jut minden rászorulónak, esélyt csupán a 60 éven aluliak kapnak. Gondolj

csak bele – példálózgatott –, hogy ha a 62 éves férjednek az orvos bejelentené, rákos, de a kezelése, hála az orvostudománynak, eredményes lehetne, ám a korhatár... Igaz ugyan, hogy az egészségbiztosítónál kérvényezni lehet a kivétel megítélését, ám szegény az eklézsia. Majd gyógyítgatni fogják kevésbé hatásos, nem is olcsó szerekkel, de nagy valószínűséggel nem éri meg unokája felcseperedését.

De hát mit ér az ember élete, ha az egészségügyi reform a tét?!

Aligha nyugtathatja meg a kedélyeket – és a képviselők lelkiismeretét – Rudolf Zajacnak az a bejelentése, hogy júniusban a kategorizációs bizottság átértékeli a helyzetet. Sejthető, hogy a nyugdíjkor elérése lesz a határ és szinte biztos, továbbra is a beteg(esebb) embereken csattan az ostor.

Mert amíg a szomszédos Ausztriában 3500 eurót költhetnek egy betegre és Szlovákiában csupán ötszázat, s azt sem mindenkire, addig miről beszél a miniszter?!