Vélemény

Minek a múlttal foglalkozni?

Feledy Botond

2018. április 26. 19:45

Különleges adottság, ha a múltbeli hibákból tanulni tudunk. Az intelligencia egyik meghatározása szerint az az okos, aki képes más hibájából tanulni és rájönni, hogy érdemes másképp csinálni.

Miért nem divatos mostanában a történelmet megidézni és kicsit elmerengeni azon, hogy mit üzen a jövőnek? Talán mert már a történelem is szinte csak pártos olvasatokban létezik. Magyarországon az urbánus–népi, vagy ha úgy tetszik, jobboldali és baloldali verziókban? Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint a II. világháborús időszakra utaló emlékművek körüli óriási viták: Horthy-szobor, megszállási emlékmű, az elhurcolt és kivégzett magyar zsidók egykori lakhelyei előtti úgynevezett botlatókövek, vagy éppen az új Holokauszt múzeum? Nem tudunk sem ezekről, sem például a kommunista ügynökmúltból higgadtan beszélni, következtetéseket levonni.

Csehszlovákia története nem kevésbé kényes: beszélni kell a magyarok kitelepítéséről vagy úgymond „jobb a békesség”, nem kell hánytorgatni a múltat? A reszlovakizáltak identitásáról ki beszéljen? Sorolhatnánk napestig.

Minderről beszélni kell. Olyan új nézőpontot kell keresni, amely a jövőnkre nézve tartalmaz üzenetet e múltbeli eseményekből. Nem a különbözőségekre rámutatni, hanem arra, amit tanulhatunk.

2018. április 20. 19:24

Kiberlövés, néma dörgés

Minap részt vettem a Véresmajor címmel hirdetett budapesti városjáró történelmi sétán. Már önmagában jó, hogy ennyi év után létezik ilyesmi: a nyilas terror tizenkettedik kerületi története két és fél órában, a főbb helyszínek mentén. Látni, hogy nem a németek, hanem mi magunk, magyarok, hogyan nyomorítottuk meg magunkat. Az ostromlott Budapesten 1944 telén két tucat fegyveres nyilaskeresztes rettegésben tartotta a városrészt, feltehetőleg sok száz ember megkínzásáért és haláláért felelősek. A tömegsírokat ma sem feltétlenül jelöli emléktábla az utcán. Néhány helyen csak pár éve került fel a ház falára egy-egy tábla, de a környéken lakók sincsenek tisztában a kerületük sötét múltjával. Az iskolámmal szemben két ilyen tömegsír is volt, történelemórán mégsem hallottam róluk, pedig az ablakból rájuk lehetett látni.

Kétségtelenül fontos, hogy az élet menjen tovább; nem búslakodni kell a múlton, de mégis, mennyivel egyszerűbb a következő sarkon elkövetett borzalmakat felfogni, mint a távoli Gulágokét vagy más rémtetteket? Alighanem mindannyiunk családjának vannak tapasztalatai a vészkorszakokból. Ha más nem, egyszerűen végignézték, ami történt. Vagy áldozatok voltak, netán elkövetők, néha egy családból mindkettő.

Nézzünk körbe az utcánkon, falunkban, városunkban: mikor milyen döntést hoztak elődjeink, ami később katasztrófához vezetett. Meg kellett kötni az alkukat? Hogyan élték túl, akiknek sikerült? Meg fogunk lepődni, mennyi mindenhez adhatnak a válaszok útmutatót. Ezért is érdemes a nagymama, nagyapa képét kitenni: amikor dilemmánk van egy döntés, egy állás, a jövőnk kapcsán, feltehetjük a kérdést – mit mondana a nagyi élettapasztalata? Nem hasonló helyzetben volt? Ideje, hogy hagyjuk, hogy a felmenők történelme a leszármazottak jövőjét javítsa.

Önnek ajánljuk

2018. május 21. 09:12

Kiska fejtörője

2018. május 20. 21:40

Szombaty: Egyoldalú lépések

2018. május 20. 15:28

Jön a sertéspestis

2018. május 20. 10:46

Kopcsay: Kiska helye

2018. május 19. 18:27

A semlegesség csak egy rossz álom

2018. május 19. 12:28

Náci csapda