Minden és minden ellenkezője

A szlovákiai külpolitikai alapelvek Vladimír Mečiar megdöntését követően két évtizedig egy viszonylag egyértelmű és könnyen olvasható sémába illettek bele. Az ország igazodott a stabilitás és a gazdasági jólét garanciájának tekintett Nyugathoz, törekedett a látványos összeveszés elkerülésére a szövetségesekkel és az európai struktúrákkal. Mivel Szlovákia kis állam, az önálló külpolitikai súlya csekély, érthető, miért formálódott meg pont ez a sajátos, alkalmazkodásra építő stratégia. Érdekesség: az első három Fico-kormány is tartotta magát az alapelvekhez – az ország igyekezett minél szalonképesebb partnerként feltűnni, és profi, jellemzően a nyugati országokkal kimondottan jó kapcsolatban levő diplomatákra bízta az ellentétek elsimítását. Így Fico még a nacionalista SNS bevételét a kormányba vagy a Moszkvához fűződő, egyéni szimpátián alapuló jó viszonyt is ki tudta magyarázni a diplomácia módszeres és következetes munkájának köszönhetően.

A negyedik Fico-kormány azonban más szabályok alapján játszik. Ehhez részben köze van a megváltozott külső körülményeknek is: míg 10-15 éve büntetlenül lehetett egyensúlyozni Kelet és Nyugat között, Kína pedig nem tűnt fontos, egyben kizáró tényezőnek, a jelenlegi világ rohamosan blokkosodik. Nőnek az országok közötti szakadékok, fokozódik a kölcsönös bizalmatlanság, ilyen közegben pedig sokkal nehezebb két kapura játszani. Fico a memorandumban gyakorlatilag egy Magyarországról hozott stratégiát honosított meg. Szlovákia az ország gazdasági jólétét helyezi a középpontba, és ezért igyekszik mindenkivel gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat kialakítani. Minden más tényező mellékes. Ez összhangban van azzal az imázzsal, amit Fico saját magáról alakított ki: egy olyan kormányfőről, aki képes akár harcba is bocsátkozni a gazdasági előnyökért. Szlovákia first, éljen a haszon!

Apró hiba: a terv szép és jó, de az előnyei nem látszanak, a hátrányai pedig szembetűnőek. Fico oroszok és kínaiak felé nyújtott gesztusai egyelőre semmilyen kimutatható gazdasági haszonnal nem járnak, Szlovákia külpolitikája pedig értelmezhetetlen, és leépíti a saját gesztusainak az erejét.

A látszat kedvéért a kormányfő keménykedik az Európai Unióval, vétókkal fenyeget, végül pedig egyáltalán nem vétózik – cserébe üres szavakat kap a szlovákiai gazdasági érdekek védelméről. Más területen is vágható a bizonytalanság. Az ország egyszerre tolja el a védelmi költségvetés emelésének tervét, és szavazza meg a NATO erről szóló koncepcióját. Fico egyszerre próbál üzletelni Ukrajnával és bírálja Kijevet. A miniszterelnök szavakban blokkol, a gyakorlatban enged. Ez a fajta kétfelé mutatkozó simulékonyság márpedig a gyakorlatban csak arra jó, hogy valaki a kiszámíthatatlanság mellett még egyáltalán ne is legyen komolyan vehető. Úgy pedig aztán végképp nehéz keménykedni és bármiféle gazdasági előnyt kicsikarni a külső szereplőkből.