Vélemény

Merre jár a vírus?

Lehet, hogy egyszer majd nem lesznek terroristák, de vírusok igen.
Márius Kopcsay

2020. március 28. 17:10

koronavírus vél
- Ľubomír Kotrha karikatúrája

Az idősebbek emlékeznek rá, hogyan utaztunk régen repülőgéppel – szinte semmilyen ellenőrzés nem volt, gyakran még pilótafülke se, a pilóta nem volt elválasztva az utasoktól. Aztán minden megváltozott a szocialista Csehszlovákia egyik gépének Münchenbe térítésével.

De még az akkori szigorítás is semmi volt ahhoz képest, ami a 2001-es szeptemberi terrortámadások után következett, és ártalmatlan kézkrémeket és ásványvizet koboztak el az utasoktól.

Vészhelyzetben, válságos időkben el kell fogadnia a társadalomnak a szigorúbb szabályokat, és többnyire el is fogadja. Hát most pont ilyen helyzet van a világjárvány miatt, amelyből minket egyelőre csak a korlátozások érintettek, maga a koronavírus-fertőzés igazából még nem. Pontosabban mondva a szigorításokat érzékeljük, maga a veszély pedig láthatatlan.

A koronavírus már körülbelül egymilliárd embert zárt be a lakásába, de tegyük hozzá – anélkül, hogy alábecsülnénk –, szó sincs olyan méretű és annyira pusztító járványról, mint az 1918–1919-es spanyolnátha volt, legalább 20 millió, de lehet, hogy 40 millió áldozattal, vagy mint a hongkongi influenza, amely egymillió áldozatot követelt 1968ban és 1969-ben.

Az új koronavírus alattomossága viszont abban rejlik, hogy a társadalom nagy része akár tünetmentesen átesik a fertőzésen vagy enyhe lefolyású nála a betegség, mások meg, elsősorban az idősek, további betegségekkel küszködők belehalnak.

Ezért van szükség óvatosságra, korlátozásokra, szájmaszkokra, ezért vannak zárva a kocsmák és ezért üresek az utcák. Ugyanakkor meg sokaknak az az érzése, hogy mire ez az egész, „semmi rendkívüli nem történik”. Nálunk. Persze ez az érzés rögtön elmúlik, ha megnézik az olasz és a spanyol kórházi helyzetről szóló híreket. Nehéz, mégis meg kellene találnunk az egyensúlyt – viselkedjünk felelősségteljesen, és főleg ne essünk pánikba. Mert a nyilvánosság egy része pánikszerűen reagált például az úgynevezett „megfigyelési” javaslatra. Tehát hogy a mobilszolgáltatók átadják az adatokat a Közegészségügyi Hivatalnak arról, merre fordult meg az elmúlt napokban egyegy fertőzött személy. Ennyit, nem többet. Így lehet beazonosítani, hogy kiket fertőzhetett meg.

Persze friss ellenzéki politikusként rávetette magát a témára Robert Fico is. Most, amikor Marián K. Threemája leleplezte, mekkora méreteket öltött a titkos, állami eszközök felhasználásával végrehajtott megfigyeltetés és illegális adatgyűjtés, és rejtett kamerák, lehallgatóberendezések voltak az irodákban. És amikor ilyen felszereléseket szinte bárki vásárolhat már. Nem beszélve arról, hogy egyesek az egész életüket kiteszik az internetre, de azon felháborodnak, ha leellenőrzik, hogy merre járt egy fertőzött.

Lehet, hogy egyszer megéli az emberiség, hogy nem lesznek terroristák, biztonságos lesz a világ és nyitott. De vírusok mindig lesznek.

Az emberiség hajlamos a felejtésre és önmaga túlértékelésére, de újra és újra jön valamilyen válsághelyzet, amely kíméletlenül eszébe juttatja, hogy mennyire sebezhető.

A szerző a TASR munkatársa

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskola

Kissé nőtt a magyar elsősök száma

időjárás

Lóg az eső lába – változékony, borús idő elé nézünk

Szív- és érrendszeri betegségek

Szív- és érrendszeri betegségek: még mindig listavezetők

film

Újra tart élő vetítéseket a Lumiére mozi

Slezákné

Kulisszák mögött: Így néz ki az Új Szó és a Vasárnap szerkesztősége a járvány idején (VIDEÓ!)

Végh Attila

Exkluzív interjú Végh Attilával a holnapi Új Szóban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.