Mélyülő hiány

„Nincs itthon cukrom, kávém, a virágaim is mind elhervadtak” – ezek voltak az utolsó szavaid, amelyek azóta is megmaradtak. A nincs hidege van már csak. Egyre több elmenőnek kell köszönni, azóta Zsigánk is utánament a nagy igazságoknak, mert meg kell keresni azt, ha már így adatott. Tágul az idő közöttünk, egyre kevesebben vagyunk, kik hárman-négyen összehajolva elmondjuk még a neved. Egyre kevesebben leszünk. ĺgy van-e rendjén, nem tudom. Mindig érzem, valamit minden pillanatban elrontunk, megbántunk valakit. Az előre kész, szupermarketben dekára vásárolható érzések és élmények bűvköre markolta meg az ünnepet, utána üresség, kiárusítás, árengedmény. Vehetek már kilóra is érzést, csak kivel osztom meg? Túlpartiak emlékébe kapaszkodni dőreség. Nem húzhatom vissza egyiküket sem. Emlékezni kéne megtanulni, érezve a mélyülő hiányt, az egyre fokozottabban jelentkező reménytelenséget annak láttán, mivé forgácsolódik minden, amit szentnek és sérthetetlennek hittünk, ha hagyjuk és nem figyelünk oda, csak mert éppen valami pillanatnyi álérzés kerített hatalmába. Múló éveket számolgathatok, futó kilométerek hada nő mögöttem, mikor elmegyek falud mellett, mikor járom szeretett Gömör megyédet. Mindig azt mondom, meg kéne állni, kiballagni, oda a veres agyaggal borított sírhoz, elszívni egy cigarettát, hallgatni a varjakat, a didergő cinkéket. Ők talán most is tudnak veled társalogni. Lenézni a völgyre, és végiggondolni, mit kell félteni itt, hogyan verjük ki a sátáni gondolatokat a magunk és a mások fejéből. Hogyan kéne élni?! A másét mindig tudjuk, a magunkéval percre sem bírunk. Csak a mélyülő hiány szakadékába letekintve világosodik meg néha az elme, pillanat műve minden, ahogy jön, úgy veszik el a semmiben. Tanítsd ezt továbbra is, Pista, emlékezetemben léteddel és immáron két éve visszavonhatatlan fizikális nemléteddel nekem és azoknak, akik még némi felelősséget éreznek másért, akik még nem dekára vásárolják az előre kész érzelmeket a tobzódó vásárlási lázban, szezonban vagy árleszállítás után. Jó lenne tudni, egyszer átugorható lesz ez a mélyülő szakadék köztünk. Addig naponta belenézek a táguló semmibe, hogy jobban meg tudjam becsülni a létező valót.