Az Új Szó tegnapi számában jelent meg Tóth Mihály Vicc, Vámbéry városában című cikke, amely antiszemitizmussal hozza kapcsolatba a Vámbéry Ármin Gimnáziumot. Az írásban közzétettek egy viccet, amely egy, az iskola diákjai által megjelentetett lapban volt olvasható. Nos, az újságot három osztálytársammal szerkesztettük.
Mélységesen megbántuk
Az Új Szó tegnapi számában jelent meg Tóth Mihály Vicc, Vámbéry városában című cikke, amely antiszemitizmussal hozza kapcsolatba a Vámbéry Ármin Gimnáziumot. Az írásban közzétettek egy viccet, amely egy, az iskola diákjai által megjelentetett lapban volt olvasható. Nos, az újságot három osztálytársammal szerkesztettük. Leszögezzük: egy tanár sem tudott róla, így őket nem terheli, nem terhelheti felelősség. Az iskola vezetősége és a tanári kar egyhangúlag azonnal elhatárolódott a vicctől. Mikor a humorrovatot szerkesztettük, 3-4 poént saját forrásból merítettünk, a többit (köztük az antiszemita jellegűt is) egy Magyarországon nagyon népszerű vicclapból vettük át (rendelkezésre tudjuk bocsátani). Akkor át sem villant az agyunkon, hogy ezzel embereket bánthatunk meg. Utólag természetesen átérezzük a dolog súlyát, és mélységesen megbántuk, hogy a zsidógyűlöletnek akár a jelét is mutattuk. Szörnyű, ami a holokauszt folyamán történt. Hatvan év távlatából is megrázó. Nekünk is, akik nem vesztettünk el családtagokat a népirtásban. Nem kívánunk mentegetőzni, csupán szeretnénk bocsánatot kérni. Elsősorban azoktól, akik személyesen érintettek a holokausztban. Másodsorban a Vámbéry Ármin Gimnáziumtól, attól az iskolától, mely különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden tanulója tisztában legyen ezzel a szörnyű történelmi tragédiával. A diákok évente több alkalommal is részt vesznek különféle rendezvényeken. (Iskolatársaink egy része felkereste az auschwitzi haláltábort, Roman Polanski Zongorista című filmjét a helyi moziban néztük végig, s nemrég a Komáromi Zsidó Hitközösség előadóit is meghívta iskolánk.) Végezetül annyit: amikor az idősebb nemzedék a fiatalság felelőtlenségéről beszél, mi hajlamosak vagyunk elengedni ezt a fülünk mellett. Mi most tanultuk meg, mi az a felelősség. Reméljük, nem túl későn...
A diáklap szerkesztői
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.