Megosztó, mérgező szócsaták

A látszólagos káosz közepén mégis sok olyan történés maradt ki a tudósításokból, amelyek szót érdemelnének. Államalapítónk szobránál végre olyan beszédek is elhangzottak, amelyekben az egység, az összetartás fontosságát, a másság elfogadását hangsúlyozták. Azt, hogy legyen ez az ünnep minden itt élőé, az egész nagy közösségé. Még az akkugyár elleni tüntetésen is fontosnak tartotta kiemelni egy városi képviselő és iskolaigazgató, hogy nemcsak a szlovák nemzetiségűek nevében van itt, hanem minden itt élő érdekében is vesz részt az élőlánc-tiltakozáson. Szívet melengető érzés volt, de hamar elmúlt, mert a tömegben feltűnt néhány nemzetieskedő és önjelölt bekecses prókátor. Ráadásul az egyik pocakos idős úr olyan trikóban érkezett, ami egyáltalán nem volt alkalomhoz illő. Szovjetunió egykori zászlaját jelképező pólóban „védte” szülőföldjét, ami sokakban visszás érzéseket váltott ki. Lehetne az egységben akár erő is, ha azt nem dúlnák fel azok, akik mindeközben a máshol, másfajta erőszakot elkövetőket támogatják.

Van itt más ellenség is, ha már a témánál tartunk: a szenvtelenség, a fásultság és az érdektelenség. Amikor úgy érezzük: ami történik, rotyog a felszín alatt, egyáltalán nem érint bennünket. Valahányszor tudósítóként kint járok egy-egy lakossági fórumon, hogy lapunkban is teret kapjanak az adott településen élők aggályai és félelmei, különös dologra leszek figyelmes. Az első, hogy a hírt olvasó a közösségi oldalon a lakhelyétől távolabbra eső településen élők panaszáradatát olvasva sokatmondóan megjegyzi: Kit érdekel? Nem érdekel, hogy más falu kataszterében szennyezik majd a kutakat, és a már amúgy is apadó folyóból mernek majd a gyártási folyamathoz vizet, vagy hogy a gyár közelében veszélyes hulladéklerakat épül. Nem az én portám közelében lesz az a gigamonstrum, oldják azok, akik ott születtek, építettek házat a családjuknak! Az, hogy kétszázötven méter magas szélerőművek zúgnak majd a tanyák felett, közel egy védett madárövezethez, sem igazán érdekel, mert én mindezt úgysem hallom. Érzékennyé és sérülékennyé tesz bennünket, ha veszélyben érezzük a lakókörnyezetünket, a gyerekkorunk óta ismert erdeinket, folyóinkat. Meghatottan állunk, fejet hajtunk az őseink történelmi tetteire emlékeztető jelképek előtt. Tiszteljük mások hőseit, és féltő szeretettel gondoljunk mások élettereire! Mert ha nem, egyedül maradunk a csatazajban.