A tervezetthez képest mintegy 50 perces késéssel, 10.55-kor leszállt Ferihegy 2-n az "aranygép", amelyen a magyar olimpiai csapat érmesei mellett az utolsó napokon szereplő versenyzők, továbbá vezetők, támogatók utaztak haza az athéni nyári játékokról.
Megérkezett az aranygép
A tervezetthez képest mintegy 50 perces késéssel, 10.55-kor leszállt Ferihegy 2-n az "aranygép", amelyen a magyar olimpiai csapat érmesei mellett az utolsó napokon szereplő versenyzők, továbbá vezetők, támogatók utaztak haza az athéni nyári játékokról.
A Zámbó Mihály irányította Boeing 767-200-as repülő fedélzetén 177 utas kapott helyet, a csomagtérben pedig 9210 kilogrammnyi poggyász érkezett. Az utasoknak görög ételeket szolgáltak fel a mintegy kétórás út során.
Elsőként az öttusázó bajnok Vörös Zsuzsanna lépett ki a Malév különgépéből, őt Janics és párostársa, Kovács Katalin követte, majd jöttek a vízilabdázók és sorban a többiek.
"Csodálatos, hogy százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csapat az olimpiát" - mondta Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy az év végén jár le a szerződése, de a folytatást illetően egyelőre még nem döntött.
Majoros István, a kötöttfogású birkózók 55 kg-os súlycsoportjának legjobbja az athéni történéseket felelevenítve arról mesélt, hogy nagyon megterhelő volt a verseny, különösen a kubai világbajnok Lazaro Rivas és az ukrán Olekszij Vakulenko állította kimondottan nehéz feladat elé, de szerencsére jól sikerült a formaidőzítése.
Janics felidézte az egyesbeli sikerét, a célba érkezés pillanatát, és azt, hogy a világgá kürtölte: ő a legboldogabb ember a világon. "És még most is annak érzem magam" - tette hozzá.
A küldöttség tagjai gyorsan átestek a formaságokon, és még kint a betonon autóbuszokba szálltak, majd rendőri felvezetéssel a SYMA rendezvénycsarnokban sorra kerülő fogadásra mentek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.