Másodrendű állampolgárok törvénybe betonozva

Mikor beköszöntött a december, úgy gondoltam, azt reméltem naivan, hogy most, a naptári év vége felé kicsit lelassulnak a dolgok, történések, kicsit pihenősebb, lezárósabb sebességre vált az élet, na meg a politika. A korunkban tapasztalttal ellentétben a politikának vitákról és kompromisszumokról kéne szólnia. De itt Kelet-Európában csak a politikai győztes cinikus machinációit látjuk. Felkapaszkodott kicsinyesség, megfűszerezve kisebbrendűségi érzéssel, tompa bosszúvággyal és nyakon öntve szűk látókörű cinizmussal. Ez a politikai élet működésének formája.

A szlovák politikusok kisebbrendűségi tikkjei még az önálló szlovák állam létrejöttét követően is megmaradtak. Ez testesült meg anno a Mečiar-korszakban, és ez öröklődött át a Smeren és Robert Ficón keresztül a mába. Ezért érezzük úgy néha, hogy bár a naptár 2025-öt mutat, mégis mintha az idő visszafelé folyna... Ezért éreztem úgy az elmúlt hét csütörtökén, hogy ez a visszaható folyamat meg sem állt 1945-ig.

Ami tény, hogy Szlovákia nem jogállam, bármennyire erőltetik is, magyarázzák az ellenkezőjét. Aki Szlovákiában lakik, nem azt érzi, hogy a jusztícia asztalához odaengednék. Azt érzi, hogy az igazság csak a hatalmasokat és gazdagokat szolgálja.

Most pedig ezt az érzést az ország legfelsőbb döntéshozó szerve azzal fejelte meg, hogy bebetonozta az ország lakosságának majd tíz százalékát egy másodrendű, bűnös státuszba, és a törvény erejével fogja be a szánkat, hogy még csak ne is beszélhessünk arról, hogy mondvacsinált bűnöket kötöttek a nyakunkba kereken 80 éve. A mindenkori szlovák politikum pedig csendben addig asszisztált a mítosz óvásában, amíg eljutottunk a mába, hogy megélhessük, ahogy a Fico-kormány – amelyik állítólag a magyarok jó barátja, élén az miniszterelnökkel – a törvény erejével fojtja belénk a tiltakozás szavát. De most, hogy így bebetonoztak minket másodrendű státuszunkba, vajon mit vár még el tőlünk az állam? Legyünk hűségesek az alkotmányhoz, amelyik megtagad minket, a zászlóhoz, ami nem a miénk, a törvényhez, ami átlép rajtunk?

„A bosszú egy nagyon veszélyes üzlet”, és bár a jelen alkoholista, tompa agyú honatyái eljátszhatják kisded játékaikat, de tudniuk kell, a bosszú egyben átok is, ami visszaszáll arra, aki szólítja. A történelem már bebizonyította, hogy fent lehet tartani egy diszfunkcionális államot évekre, évtizedekre, de a folyamatos belső bajok termeszként rágják szét az ilyen államot, amelyik majd saját súlya alatt omlik össze. Így lesznek majd megítélve a történelem ítélőszéke előtt a jelen bárgyú akarnokai is.