A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó tanácsának döntése szerint már az augusztusi athéni játékokon is részt vehetnek transzszexuális sportolók.
Már Athénban is lehetnek transzszexuális sportolók
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó tanácsának döntése szerint már az augusztusi athéni játékokon is részt vehetnek transzszexuális sportolók.
Az olimpiai induláshoz szakértőknek kell megállapítaniuk az átoperált versenyzők új nemét, továbbá az érintetteknek igazolniuk kell, hogy legalább kétéves hormonkezelésben részesültek. "Ez a probléma minden sportágat érinthet. Eddig nem hoztunk olyan szabályt, ami ezt kezelte volna, úgyhogy itt volt az ideje lépni" - nyilatkozta Patrick Schamasch, a NOB orvosi igazgatója.
A bizottság februárban már foglalkozott a nemiséget váltó sportolók ügyével, ám akkor elnapolta a döntést, mert kevés információ állt rendelkezésére.
"Alapjában véve hibás döntés született. Mondom ezt még akkor is, ha tudom, hogy nagyon örültem volna ennek a 70-es években" - nyilatkozta az amerikai Renee Richards, aki a sportvilág egyik első transzszexuális sportolója volt.
A Richard Raskindként született volt teniszező szerint külön kategóriában kellene szerepelniük a nemet váltott sportolóknak, mert adott esetben például egy női bajnokot könnyen megvádolhatnak majd - véleménye szerint jogosan - azzal, hogy férfinak született.
A NOB több tagjában is felmerült hasonló kétely, ám szakértők szerint az operáció és a hormonkezelés hatására eltűnnek ezek az előnyök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.