Kína természetvédelméről láttam a minap érdekes dokumentumfilmet. A világ legnépesebb országában valamikor azon munkálkodtak, hogy minden használható területet termőfölddé változtassanak. Irtották is az erdőket szorgalmasan, hogy minden talpalatnyi helyen termelhessenek valamit. De aztán rájöttek, ez mégsem jó.
Magunk alatt vágjuk
a fácskák idővel tekintélyes nagyságú fákká terebélyesednének és közismert környezeti jó hatásuk mellett még az alattuk parkoló autóknak is árnyékot biztosítanának. Nyáron kifejezetten jól jönne, ha az autósoknak nem egy szaunahőmérsékletű járműbe kellene beszállniuk shoppingolás után. Pofonegyszerű az ötlet, nem is szabadalmaztatom, használják bátran az illetékesek. Egyetlen árva példát láttam is már rá Pozsony-Ligetfaluban, de nem ártana, ha sokan követnék. Mert egy terebélyes fát akár egy-két óra ki lehet dönteni, de sokkal-sokkal hosszabb időbe telik, amíg egy másik ugyanolyan nagyságúra nő helyette. ĺgy pedig voltaképpen magunk alatt vágjuk a fát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.