Vélemény

A külföld helyén

Kollai István

2018. június 9. 13:53

Külföldi befolyás veszélyezteti a választások tisztaságát – ez a harsány szlogen mérgezi a választások hangulatát Magyarországtól kezdve Svédországon át az Egyesült Államokig. De lehet-e külföldi veszélyről beszélni – akár Sorosról vagy orosz befolyásról – egy olyan világban, ahol a határok elvesztették jelentőségüket?

A politikatudomány a harmincéves háború végétől, az 1648-ban kötött vesztfáliai békétől számítja azt az időszakot, amikor kiteljesedett és jogilag tiszta, mondhatni modern formát öltött az államok szuverén hatalma saját területük és lakosságuk felett. Ez a modern államiság arra épült, hogy az országok saját intézményrendszere, területe és lakossága között egység áll fenn. Lakosság, terület és államigazgatás tehát összetartozik. Ezek között nincs átfedés, vagy ha van is, az csak véletlen kivétel, rendszerhiba. Ilyen anomáliának számított sokáig például a kettős állampolgárság, vagy egy külföldön szerzett egyetemi diploma: a véletlen művének.

Aztán a huszadik század második felében fokozatosan megbomlott az állam, a hozzá tartozó terület és a lakosság egysége; és ez sokszor a szabadságjogok bővüléséből következett. Az államok korábbi döntési jogosítványaiból egyre több került le az egyénekhez. Például míg korábban az államok fenntartották maguknak a jogot, hogy mi számít a területükön érvényes „diplomának”, addig mára a nemzetközi megállapodások a diplomák kölcsönös elismerése terén szélesre nyitották a kaput. És ez nemcsak jogszabályi változásban ölt testet, hanem a magatartás megváltozásában is: egy multicég hazai leányvállalatát mennyire érdekli az, hogy egy munkavállalója itthon vagy külföldön diplomázott?

Ugyanez igaz a munkaerőpiacra, az általunk fogyasztott termékekre – köztük a kulturális termékekre –, de akár a párválasztásra is: elmosódott a határ a hazai és a külföldi között. A francia tulajdonú „győri keksz” magyar-e? A zsolnai KIA-autók szlovák termékek? Mindenki eldöntheti ezt saját tudása és szubjektív ítélete alapján, de nincs ezekre a kérdésekre egységes, tiszta válasz.

És ugyanez igaz a hírfogyasztásra, az egymással versengő véleményekre is: a korábbi, országos méretű kvázi-monopóliumok, hírügynökségek, állami tévék vagy napilapok túlsúlya megszűnt. Egy közös világplatformon – az interneten – és egy egységes világnyelven – angolul – válogathatunk a hírszolgáltatók és véleményformálók között, a határok itt is elmosódtak. Egy neves magyar író rendszeresen elmondja, ő az Al Jazeera boszniai adásából tájékozódik. Megteheti.

Azaz jól összekavarodott mára, hogy mi a „külföldi”, és mi a „hazai” vélemény. Ezt próbálja most kibogozni Svédország, ahol a választásokra készülve egy fakenews-elleni akciótervet dolgoztak ki, hogy külföldről ne lehessen álhírekkel befolyásolni a szavazókat. De ki fogja megmondani, mi számít a választás befolyásolásának? Nyilván szélsőséges esetekben ezt el lehet dönteni (például amikor egy hírt tudatosan és bizonyíthatóan külföldről meghamisítanak), számos életszerű helyzetben viszont lehetetlen megmondani egy véleményről, hogy az „igaz”, vagy sem. És hogy külföldről gerjesztik-e, vagy sem.

A külföld és a belföld határának elmosódásával a „külföldről történő beavatkozás” fogalma is képlékennyé vált. Nincsenek szabályok, nincs szabályozottság a hírtermelés és hírfogyasztás terén. És most folyik a verseny a politikai szereplők között, hogy egy új szabályrendszer alakuljon ki, új játékszabályokkal; ahol mindenki arra törekszik, hogy a pálya neki lejtsen. De ha ebben valaki igazán győzni akar, nehezen tudja máshogy megtenni, minthogy valamit visszavesz a hírfogyasztásnak és a véleményalkotásnak abból a szabadságából, ami egyszer már az emberekre lett bízva.

Önnek ajánljuk