Kit szolgáljon a reform?

Nagy-Britannia Szlovákiából távozó nagykövete egy hetilapnak véleményt mondott a sokak által irigyelt és immár némely uniós tagállamok által bírált reformjainkról is. Kifejtette, hogy a nyugat-európai lakosság – főképp a szakszervezetek – ellenérdekeltsége miatt bizonyára komoly ellenállásába ütközne az ilyen erőteljes átalakítás, mint nálunk. Kormányunk reformereinek, persze, ettől még korántsem áll szándékában a szerintük rendszerjobbító (oktatásügy, egészségügy stb.) intézkedések ütemének lassítása. Különösen nem azt követően, hogy a csatlakozott országok közül reformügyben Szlovákia kapta a legtöbb dicséretet. Az utóbbi napokban azonban a kétkedő hangok is felerősödtek. A német gazdasági miniszter szerint például az uniónak meg kellene állapodnia a tagállamok adórendszerének összehangolásában. Magyarán, nem nézik jó szemmel, hogy uniós pénzekből olyan országokat támogatnak, amelyek alacsony adóikkal vonzzák a befektetőket. Még érthetőbben: attól tart a német miniszter, hogy a most társult országok némelyikének adópolitikája miatt hazájában majd növekszik a munkanélküliség. E két fenti példa is jelzi, a csatlakozási ünnepségözönt követő hétköznapokban nem lesz könnyű dolguk az új tagállamok politikusainak Brüsszelben. Jóllehet Európa nyugati felében is sok helyütt sürgetik az adórendszer reformját, nyilvánvaló, hogy más alapokról rugaszkodhatnak el, mint a keleti térség reformokba vagó országai. Vagyis míg Európa nyugati országainak van féltenivalója, a keleti térség országainak – köztük Szlovákiának – elsősorban meg kell teremtenie a féltenivalót. Hazai pályán maradva: külföldi beruházók nélkül nehezen mozdulhatnánk a Nyugat irányába, így reformvonalon aligha mondhat le az ország azokról a megoldásokról, amelyek hatására megmozdult felénk a külföldi tőke. Az már más kérdés, hogy a szociális háló lyukainak tágításában meddig mehet még el ez a kormánygarnitúra anélkül, hogy az állami gondoskodásból így kieső rászorultak tömegesen tiltakozzanak az újabb és újabb megszorítások ellen. Szlovákiában is folyik a találgatás, hogy mikorra érjük el az Európa szerencsésebb felében élők életszínvonalát. És nemcsak Pozsonyban és környékén, hanem annál távolabb is. Az elemzők zöme 12-13 évre taksálja, de csak akkor, ha az ország folytatja azt, amit az utóbbi években elkezdett. Állítólag ha csökkentenénk az ütemet, néhány évvel később érnénk el az ausztriai, németországi életszínvonalat. Egy biztos, ha a szlovákiai átlagpolgár jövőre legalább úgy él, mint most, de azt követően már jobban, nem mondja, hogy hiábavaló volt a nadrágszíjbehúzás és a csatlakozás. De ezt ő is érezze meg, ne csak a statisztikus meg a miniszter.