Kísérlet tárgyai vagyunk

Ha az utóbbi két évben elfogadott és (részben) végrehajtott gyökeres reformok sora a későbbiekben valóban a fejlett és rugalmasan reagáló országok sorába katapultálják Szlovákiát, akkor a Dzurinda-kormány követendő példaként bekerül a közgazdaság-történet sikerkönyvébe. Ha mégsem tudunk felzárkózni, akkor arra leszünk példa, hogy még a legbátrabb változtatások árán sem lehet kitörni a félperiféria bizonytalan, elmaradott, mindig az események után loholó világából.

Vagyis kísérlet tárgyai vagyunk. Egy olyan kísérleté, amellyel a kabinet rohamtempóban gyors növekedési pályára szeretné állítani az országot. A kormány félidei mérlegét meghúzva vitathatatlanul azt kapjuk: a fokozatosan lemorzsolódó parlamenti támogatás ellenére olyan, remélhetőleg sikerrel kecsegtető reformok sorához volt bátorsága, amelyek nagy részét a megállapodott, a jólétben kissé elkényelmesedett nyugati államokban még csak felvetni sem lett volna ildomos. Az egyre versenyképtelenebb, elöregedő uniós tagállamok csikorgó, nem egyszer csupán toldozó-foldozó korszerűsítési kísérleteihez képest nálunk szinte harmadik kozmikus sebességre kapcsolva történnek a reformok – ráadásul legfeljebb helyi érzéstelenítéssel tompítják a vele járó fájdalmakat.

Egyelőre nem áll rendelkezésünkre az az időtáv, amely ahhoz szükséges, hogy objektíven lemérhessük az elmúlt két évben a gazdaságpolitikában, a közigazgatásban, a szociális ellátó rendszer terén tett lépések hozadékát. A külvilág dicsérete azonban már eljutott hozzánk, a különböző szakmai csoportok, hitelminősítők, bankok sorra fejet hajtanak a pozsonyi reformok és a változtatások következményei láttán.

A dicséretek listájának élén talán a Világbank áll, amelynek éves összegzése szerint 2003-ban az egész világon Szlovákia tette meg a legnagyobb előrelépést a gazdaság versenyképessé tétele terén. A dicséret jól esik, ám az még jobban esne, ha végre a sok megszorító intézkedés gyümölcseit is élvezhetnénk. Jelenleg úgy tűnik, a Dzurinda-kormány által megszabott út ha nem is a Kánaánhoz, de a reálbérek fokozatos emelkedéséhez, a munkanélküliek számának csökkenéséhez vezet.

Ennél többet legfeljebb a mindig mindent jobban tudó Robert Fico ígérhet. Hogy mennyien dőlnek be neki, arról két év múlva majd az urnák árulkodnak.