Kis szittya alispántan

Már az meghökkentett, amikor szlovákiai magyar sajtótermékben időszerű kérdés kapcsán 2003 decemberében ezt olvashattam: alispán. Ez itt nem a reklám helye, így a hírlap címét nem írom ide. Anynyit azonban a sajtóetika sérelme nélkül talán mégis elárulhatok, hogy havonként jelenik meg Komáromban, és értékrendjére a fejléc alatt e három szó utal: Nemzeti konzervatív havilap. Az interjú, amelyben az „alispán” előfordult, Fehér Miklósnak, a Nyitra megyei önkormányzat alelnökének nyújtott lehetőséget a komáromi hajógyár anyagi konszolidálása körüli teendők ismertetésére. Mármint hogy Fehér Miklós alispánként nyilatkozott...

Előfordul, hogy otromba hibát vét az ember. Volt nekem egy idős újságíró kollégám, aki ha valaki a szerkesztőség tagjai közül nagyon melléfogott, csak ennyit mondott az illetőnek: „Mindenki úgy teszi magát nevetségessé, ahogy tudja.” Nem ugrom a kútba, amiért a nemzeti konzervatív havilap szerkesztői Fehér Miklós alispánná kinevezésével nevetségessé tették magukat. Az azonban bánt, hogy előléptetőit a megyei önkormányzati alelnök nem intette le, hanem a „rang” hallgatólagos elfogadásával további alispánozásra ösztönzött. Olyannyira, hogy ez év első felében a szlovákiai magyar sajtó úgyszólván egész spektrumában szokássá vált az alispánozás.

Pedig csak fel kellett volna ütni a lexikont, és nyomban kiderül, hogy az alispán nem a főispán helyettese, ahogy az alispánozók sejtetik. Ha már mindenáron archaikusra akarjuk venni a figurát, az alispán cím a Nyitra megyei önkormányzat elnökét illetné meg. Ugyanis a régi Magyarországon a megyei választott testület elnökét nevezték alispánnak, aki nem a főispán alárendeltje volt, ahogy Komáromban és másutt a mi nemzeti konzervatívjaink gondolják. A főispán kormány által kinevezett tisztségviselő volt.

Mosolyognom kellene, ha nem szomorítana el ez a jelenség. De elszomorító, ahogy a magukat oly hangsúlyozva konzervatívnak minősítők ismét behúzták magukat a csőbe, és bizonyítják: amit ők konzervatívnak hisznek, az a magyar glóbusz határain kívül egyszerűen csak maradiság, öncélú múltba tekintgetés. Az „alispánügyet” szemlélve nemzeti keresztényeink szervezetének számos tagja elmondhatja magáról, hogy én csak írok, de nem olvasok, mert én magyar konzervatív vagyok.

Az elmúlt 15 évben sokat írtak arról, hogy Szlovákiában a pártok alpárisága mennyire kerékkötője a korszerű társadalommá válásnak. A liberálisok nem tudják eldönteni, hogy az átmenet folyamatában a ragadozó kapitalizmus hívei legyenek, vagy emberszabásúvá tegyék pártjukat. A magukat szociáldemokratának valló baloldaliakról rendre kiderül, hogy miközben bizonygatják, már hányszor megtaposták Sztálin sírját, csak azért utálják az újgazdagokat, mert nem ők lettek újgazdagok. Konzervatívjaink rámás csizmájából is ki-kitüremlik a szalma. Úgy tűnik, Fehér Miklós megdicsőülésnek tekintette, hogy komáromi szittyáink kinevezték alispánnak.