Egy kivégzőkamra építése is szerepel a kínai marxista rezsim 2008-as olimpia beruházási tervei között – derül ki az Amnesty International londoni jelentéséből.
Kína kivégzőkamrát épít a 2008-as olimpiára
Egy kivégzőkamra építése is szerepel a kínai marxista rezsim 2008-as olimpia beruházási tervei között – derül ki az Amnesty International londoni jelentéséből. A dokumentum figyelmeztet: kisebb településnyi lakóközösségeket telepítenek el lakhelyükről az olimpiai létesítmények felépítése közben.
Kínában siralmas az emberi jogok helyzete: az AI egy korábbi felhívásában, szintén a 2008-as olimpiával kapcsolatban utalt Kürban Tudazsi ujgur ellenzéki kivégzésére. A Kína északkeleti tartományaiban élő ujgurok (ez a nép meg nem erősített őstörténeti kutatási adatok szerint egykor közös szálláshelyen élt a magyarok őseivel; tény, hogy a kínaitól élesen elütő genetikájú és nyelvű nép a mai napig számon tartja a közösnek vélt múltat – a szerk) Kína folyamatos elnyomását, pusztítását szenvedik el. Számos ujgur ellenzékit végeztek ki a közelmúltban, s levertek egy kisebb felkelést is.
Kürban Tudazsit június 30-án ítélték halálra, kivégzéséről néhány héttel később számolt be a Reuters. A férfit „terrorista-kiképzés, robbanóanyagok készítése és Kína elleni szent háború meghirdetése” vádjával végezték ki a kínai hatóságok. A férfi az eljárás során végig nem fordulhatott ügyvédhez – jegyzi meg az Amnesty International.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.