Készülhetünk a finom alpesi vajra

A jegybank újabb fél százalékkal csökkentette az irányadó alapkamatot. Ezzel a spekulációs tőke kedvét igyekezte elvenni a koronavásárlástól, úgy általában meg tettünk egy újabb lépést az uniós felzárkózás terén. Elemzők szerint a spekulációs tőke elriasztásához még félszázalékos csökkentés kellene, lehet, hogy ez sem várat magára sokáig. A hírek szerint belföldön főleg a bankhitelek költsége csökken ennek következtében, a betétek kamatait a bankok már jó előre annyira alacsonyra szabták, hogy ott már nincs tér további csökkentésre. A bankoknak ugyanis alig van szükségük a pénzünkre, a jegybankban több mint 100 milliárd felesleges koronát tartanak. Kérdés, meddig mehet ez így, és a még mindig nagyképűen viselkedő pénzintézetek mikor jelennek meg rugalmasabb, a cégeket és a lakosságot megcélzó szolgáltatásokkal.

A pénzügyminisztérium közzétette, hogy az uniós csatlakozás májusban nem okozott jelentős áremelkedést. Az infláció ebben a hónapban csak 0,4 százalék volt, a fogyasztói kosárban igazán csak a kőolajszármazékok árának 8,9 százalékos emelkedése jelentett komoly változást. A sors iróniája, hogy ezzel egy időben sorozatban láttak napvilágot a hírek, hogy a külhoni piac felfedezte a hazai agrárágazatot. A disznókat kezdték nagyban exportálni, a tejgyárak meg a vajat, a tejfölt és még ki tudja mit. Majd mi megmutatjuk nektek, hogy érvényesíteni tudjuk az árainkat – üzenték. Ez kétségkívül siker, hiszen a termékeiket Nyugatra szállító tejgyárak dörzsölhetik a tenyerüket, keleti bérért nyugati bevételt könyvelhetnek el. Mivel a tejgyárak csupa becsületes kapitalista tulajdonában vannak, feltételezhetjük, hogy a nagyobb bevétel munkásaik fizetésén és a felvásárlási árakon is meglátszik majd, vagyis mindenki boldog lesz. Van azonban ennek az idillnek egy apró hátulütője. A felmérések szerint a legtöbb hazai vásárló csendben hódol a „vásárolj hazai terméket” szokásnak. Legalábbis a megkérdezettek túlnyomó része azt válaszolja, vásárláskor igenis megnézi, hazai terméket vesz-e. Márpedig, ha a hazai tejüzemek továbbra is ilyen vehemenciával jelentik be, hogy magasról tesznek a fejünkre, mi is könnyen elhagyhatjuk az ilyesféle szokásainkat. Minden normális élelmiszer-ipari üzem saját környékén épít ki biztos vásárlói bázist és csak termékei kis részét igyekszik messze földre juttatni. Ha nem így teszi és tönkremegy, hiába szidja majd a multikat és a globalizációt. Inkább azon gondolkodhatnak, hol is rontották el. Mi pedig majd szopogatjuk a finom alpesi vajat.

A héten újra csökkent a kellemetlen Rusko-index (ezzel fejezzük ki a gazdasági miniszter megkérdőjelezhető beavatkozásainak hatását életünkre). Rusko torzszüleményei közül a parlament kompromisszumos javaslatként 50-ről 30 százalékra csökkentette azt a kötelező minimumot, amennyit a nyugdíjbiztosítóknak a nem létező hazai tőkepiacon kell majd befektetniük. Ez is sok, de kevesebb, mint Rusko diktátuma. Az ellenzék a héten jó néhány kevésbé jelentős javaslat parlamenti átverésével elszórakozott a válságban vergődő kormánykoalícióval, nagy kár, hogy a demonstratív megnyilvánulások közé nem sorolták be az említett 50 százalék nullára való csökkentését. Hiába, bizonyos hazai magas gazdasági körök az ellenzékkel is kapcsolatban állnak, így erről az oldalról sem számíthatunk igyekezetre. Rusko nagy ütközetet vív a Kia-szerződés miatt is. Erre a témára különben is érzékeny, hiszen olyan szavakkal illetett egy, a téma körül szaglászó újságírót, amilyenek után tisztességes politikus lemond. De legalább az nyilvánvaló, hogy ezentúl még Rusko sem ígérgethet fűt-fát a hozzá betérő külföldieknek.