Kellemes dilemma

Ismerősöm boldogan közölte, fiukat mindhárom felsőoktatási intézménybe felvették, ahová jelentkezett, Nyitrára, a Komáromban most induló magyar egyetemre és Szombathelyre. De nyomban kérdezett is, melyiket válasszák, a családi tanács képtelen dönteni. A fiú legszívesebben Szombathelyre menne, talán mert Magyarország, talán mert távolabbra akar kerülni szüleitől, bár harmonikus együttélésüket anyagi gondok sem zavarják. Nyitrától idegenkednek kissé, többször hallották, ott manapság a nyílt utcán, vendéglőben, áruházban, de még a diákotthonban is a szlovák nacionalizmus különböző megnyilvánulásait kénytelenek elszenvedni a magyar hallgatók, ha anyanyelvüket merik használni. Komárom, az volna a legközelebb, de keveset tudnak a Selye János Egyetemről. Ebben lehet valami, divatos fordulattal élve, mintha rosszul kommunikálták volna kiépítésének körülményeit, oktatói karának, tárgyi feltételeinek kialakítását. Persze, ez részben érvényes a szintén első tanévét ugyancsak most kezdő nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karára is, erre utal a minapi hír, hogy a magyar nyelvű pedagógusképzés számára még mindig keresik a magyarul tudó, oktató tanárokat, docenseket, adjunktusokat. Nem is keveset, merthogy – az imént emlegetett valós vagy feltupírozott nacionalista jelenségek ellenére – „a legkülönfélébb szakokra nagyon sok diák jelentkezett”. Mit válaszolhattam volna ismerősömnek? Egyet tudtam biztosan: a 60-as és 70-es évek fordulóján ifjúságom négy szép esztendejét töltöttem a zoboralji város – akkor még – pedagógiai főiskoláján, sokrétű és aktív diákéletet élve, ugyanis mi, keletiek, a csallóköziekkel, mátyusföldiekkel ellentétben a távolság miatt nem utazhattunk haza a hétvégékre. És a négy év alatt mindössze egyszer zavart valakit anyanyelvünk, egy autóbuszban két részeg fickó nem fért a bőrébe, szóra sem érdemes. Noha ismerősöm nem jutott sokkal előbbre velem kellemesnek is mondható dilemmája ügyében, a végén megállapítottuk, korántsem lebecsülendő eredmény – különösen nem a szlovákiai magyar oktatásügy több mint nyolcvanéves, nem éppen virágos történetének tükrében –, hogy ma egy kiválóan teljesítő szlovákiai magyar diák több egyetem közül választhat, ahol magyarul, illetve magyarul is tanulhat, és akkor, maradva itthon, még nem beszéltünk Pozsonyról, Besztercebányáról, a városi és magánegytemekről, több magyarországi felsőoktatási intézmény Szlovákiába kihelyezett részlegeiről, konzultációs központjairól. A szlovák, a magyarországi, az uniós országok, Ausztrália vagy éppen Amerika főiskoláival, egyetemeivel együtt olyan lehetőségek nyílnak a magyar középiskolák diákjai előtt is, melyek szélesebb körben jelenthetnek húzóerőt a magasabb rendű tudás megszerzésének irányában, természetszerűleg növelve egyúttal a közösség iskolázottsági szintjét. És ez különösen fontos a mi esetünkben, tudniillik a magyar diplomások, egyetemi hallgatók számát tekintve hazai viszonylatban is jelentős a lemaradásunk, pedig Szlovákia egészében véve nem tartozik az európai élmezőnybe. Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint Finnországban a diákok 19 százaléka tanult felsőoktatási intézményben, nálunk 8 százalék. Kellemes dilemma ide, kellemes dilemma oda, a régi kérdés mindazonáltal ma is időszerű: ki marad itthon, illetve ki jön haza. Ez azonban magánügy, jóllehet a választás szempontjából nem mindegy, milyen az a haza. Egyébiránt, ismerősömék végül Szombathely mellett döntöttek.