Jön az erőszak

okol k

Ahogy fokozódik az európai társadalmak sérülékenysége, úgy fogunk egyre durvább befolyásolási kísérleteket látni.

Tegnap reggel arra ébredt Németország, hogy egy szélsőjobboldali terrorista hálózat két tucat tagját tartóztatták le, akik a gyanú – és a titkosszolgálat – szerint az alkotmányos rend megdöntésére szövetkeztek.

A német szélsőjobboldali terrorista sejteknek van bőven hagyományuk, hiszen ez a második világháború vége óta lényegében egy folyamatos, felszín alatt lévő mozgalom. Egyes részei beérik a náci relikviák gyűjtésével, mások viszont fegyvereket halmoznak fel és álmodoznak a birodalom visszaállításáról. Utóbbiba tartozik a Reichsbürger mozgalom, amely tagjaira most csapást mértek a hatóságok. Azért itt is van katonai vonal, ugyanis a gyanúsítottak jelentős része katona vagy katona volt a német hadseregben (Bundeswehr), illetve az egykori NDK néphadseregében (Nationale Volksarmee), és többen különleges erők kötelékében szolgálnak vagy szolgáltak.

Miközben a 2010-es években az iszlamista fundamentalista terrorsejtektől félt Európa, addig békésen növekedhettek a szélsőjobbos frakciók. Nemcsak azért, mert a szolgálatok véges kapacitásai miatt erre lehetőségük volt, hanem azért is, mert bőven kaptak külföldi támogatást. A Reichsbürgerrel kapcsolatban tegnap nyilvánosságra hozott német hatósági dokumentumokban megnevezik azt az orosz kapcsolattartót, aki a mozgalom egyik vezetőjével találkozgatott. Feltehetőleg nem csak közös teázás zajlott.

Hasonló ügy és módszertan látszott a magyarországi bőnyi férfi esetében, aki az oknyomozók szerint a budapesti orosz nagykövetség tagjaival nemhogy kapcsolatban állt, hanem egyenesen közösen airsoftoztak; illetve később a .hu kiterjesztésű weboldaluk .ru kiterjesztést kapott. A bőnyi atrocitás során ugyanúgy a rendőrökre támadott, ahogy azt a Reichsbürger-terroristák is tették az elmúlt években.

A harmadik elem, amely most fűteni fogja a hasonló szélsőséges mozgalmakat, az sajnos a gazdasági recesszió. Amennyiben a társadalmaink leszakadó, elszegényedő része növekszik, úgy a kockázat is, hogy közülük kiket mire tudnak beszervezni. Ugyanakkor érdekes tény, hogy a Reichsbürger esetén is a vezetőség közt német nemesi leszármazottak is voltak, tehát az ideológia összehozza a kiszolgáltatottakat és az opportunistákat. Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy veszélyes időkbe érkeztünk, az erőszak az európai országokban történelmileg alacsonyan járt, de nincs rá garancia, hogy ez így is tud maradni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?