Jól szeretni

Aztán édesapám elvitt a faiskolába, és elmagyarázta: olyan, mint az óvodánk, itt nevelik a jövőt, a friss levegő forrását, ők tartják majd a madarak fészkét. Filléres emlékeinkből gyűjtjük össze öntudatlanul az élményanyagot a saját gyerekeink neveléséhez. Hogyan kell átadni a természet, a mozgás szeretetének az örömét.

Ha a gyerek látja, hogy az anya futni indul, amikor a levegőtlen présből szabadulni kíván, később ő is megtalálja a módját annak, hogy odakint a szabadban gördeszkázzon, kosarazzon, fusson. Felnőttként pedig a nagyváros nyűgös zsúfoltságából a közeli erdőbe megy, menhelyes kutyát sétáltatva. Esetleg egy edzőteremben vagy mászófalon talál vissza önmagához.

Remek ötletnek tartottam, hogy néhány iskolában úgy ünnepelték a gyereknapot, hogy többféle lehetőséget kínáltak kicsiknek és nagyobbaknak a mozgásra. Jól szeretni talán úgy lehet a legjobban, ha megmutatjuk a gyereknek, hogyan ismerheti fel a saját határait. Hogyan élheti meg azt a semmihez sem fogható érzést, hogy amikor már azt érzi, nincs ereje, mégis abban a pillanatban fekszik bele a távba, érzi meg a lendület erejét.

A legtöbb községben a gyereknap szerencsére a mozgásról szólt. Akadtak települések, ahol a szülők nehezményezték, hogy nem rendeztek gyereknapot a csemetéiknek. Hát van az úgy, hogy a sok községi rendezvény között elvész a gyerek. Ám azzal, ha valaki szülővé válik, fel kell vállalnia a leleményes apa, az ötletes anya szerepét is, és tudnia kellene ünnepet varázsolni.

Minden napra egy csodát. Minden napra egy mesét arról, hogy milyen jó, hogy van hol laknunk, van mit ennünk, vannak még nagyszülők, és milyen csodálatos, hogy nálunk nem dúl a háború.

Napi csodává válhat, ha ilyenkor elmegyünk közösen egy rendezvényre, ahol sérült, mozgáskorlátozott gyerekekkel találkozhatunk és játszhatunk. Vagy ha elvisszük a megunt játékait, kinőtt ruháit egy olyan boltba, ahonnan a szükséget szenvedők választhatnak belőlük.

Rendszeresen jártunk a gyerekekkel egy közeli állatmenhelyre, ahol kifésültük a kutyák bundáját, gyakoroltunk velük az edzőpályán, mert az ügyes és szemrevaló négylábúak hamar gazdira lelnek.

Divatszóvá vált az érzékenyítés, mégis úgy gondolom, hogy a gyerekkel közösen töltött idő erre való. Egy plázában, bezárva sok színes labdával a ketreces mászókában vagy a gyorsétteremben egyáltalán nem biztos, hogy jól érzi magát a csemete. Előbb vagy utóbb feszültté válik a hangzavartól és a mesterséges kulisszáktól.

A gyerek tisztábban és ítéletmentesebben érzékeli a környezetét, ne erőltessünk rá olyat, amitől alá- vagy fölérendeltként tekint majd a másságra, és rengeteg időbe telik neki, mire ismét felhőtlenül tud táncolni és énekelni.

Időnként engedjük nevetve, hogy ő vezessen be a saját világaiba, így újabb lendülettel tanulhatunk meg jól szeretni.