Hogy hogyan készül el egy újság, azt hiszem, az olvasók jelentős részét nem érdekli. Számukra az a fontos, hogy reggeli kávéjuk mellé kezükbe vehessék kedvenc sajtóterméküket. Ha minden gördülékenyen megy, az olvasó elégedett. De ha egy-egy fontos hír kimarad, az sem az olvasónak, sem a lapnak nem jó.
Hírínség fenyeget a határon túl?
Az IKA körlevele nemcsak az Új Szót érte váratlanul. Az Újvidéken megjelenő Magyar Szó főszerkesztője, Kókai Péter szerint lapját alapjaiban veszélyeztetné, ha nem jutna hozzá az MTI híreihez, Kókai ezt szinte elképzelhetetlennek tartja. A lap nem maradhat az MTI hírszolgálata nélkül, mert nem az a Magyar Szó lesz, amivé vált az utóbbi tíz évben, nyilatkozta a főszerkesztő az MTI-nek.
A Kolozsváron megjelenő Krónika szerint a döntés következtében a Kárpát-medencei magyarság ismét hírínségben szenvedő szigetlakóvá válik. Romániában a döntés hét regionális és két országos terjesztésű lapot érint. A lap szerint a kádári rendszer bukása után másfél évtizeddel sem sikerült még a magyarországi politikumnak megtalálnia azt a legkisebb közös nevezőt, amely mindentől és mindenkitől függetlenül arról szól, hogy a magyar nemzet kultúrájában mindenképp egységes, egyazon vérkeringés táplálja, és minden egyéb ebből az alapelvből következik.
Ugyanakkor van egy távoli, halvány reménysugár. Az IKA Kuratóriumának tagja három parlamenti képviselő is. Ők egyéni képviselői indítványban szeretnék az Országgyűlés elé terjeszteni, hogy az alapítványt megkerülve, más költségvetési forrásból fedezzék a szolgáltatás díját. Ennek valószínűsége azonban meglehetősen csekély. A megszorító intézkedéseknek ugyanis nem az a lényegük, hogy amit az egyik zsebem számára megtakarítok, azt a másikból kifizessem. Az ügyben megszólaló Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője egyelőre bizakodó. Biztosan sikerül meggyőznünk a kormányt a támogatás fontosságáról, mondta a Krónikának.
Pomogáts Béla, a közalapítvány elnöke nem tud azonosulni azzal, hogy a határon túli magyarság támogatása miatt életre hívott testület költségvetéséből az MTI-t támogassa. Kétségtelen, a közalapítvány által kiadott pénz az Országgyűlés alá tartozó MTI kasszájába folyik be. ĺgy az összeggel nem közvetlen módon támogatják a határon túli magyarságot. A magyar állam egyik zsebéből kivett, másikba betett pénznek köszönhetően azonban a határon túli magyar szerkesztőségek színvonalas újságot tudnak előállítani, így szolgálva olvasóikat.
Persze, nem az MTI az egyetlen hírügynökség. De a hírek esetében kevesen tudják nyújtani azt a fajta semlegességet, politikai korrektséget, precizitást, mint az MTI. Arról nem is beszélve, hogy például egy Tokajról szóló hír esetében – csak hogy egy nemrégiben aktuális ügyre hivatkozzam – a magyar forrás egészen más szempontból közelíti meg a problémát, mint a szlovák állami hírügynökség.
ĺgy ha az a helyzet alakul ki, hogy októbertől lapunk nem engedheti meg magának az MTI-t, ugyan alapjaiban nem fogja megrengetni az Új Szót, de elég nehéz helyzet elé állítja. Bízunk benne, hogy lesz elegendő anyagi forrás, s hozzá politikai akarat, hogy a határon túli szerkesztőségek továbbra is hozzájussanak az MTI híreihez. Ha ez nem lehetséges, mindent el fogunk követni, hogy olvasóink semmit se érezzenek meg a kényszer szülte hírhiányból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.