„Hintón” járó ifjúság

Több vitacikk is megjelent mostanában az ifjúsági szervezetek közéleti vagy – ne köntörfalazzunk – politikai szerepvállalásáról. Mindegyikben ott lappangott a kérdés: milyennek kellene lennie egy ifjúsági szervezetnek? Az ilyen eszmefuttatások egy 13-14 évvel ezelőtti élményt idéznek fel emlékezetemben. Nagymegyeren gyűlést tartottak ifjúsági szervezet alapításáról. Jóformán még meg se nyitották, hátulról odakurjantott valaki: Alapítsuk meg! De milyen legyen? Érdekelt, akad-e, aki okos választ tud adni a kérdésre. Nemsokára valaki szót kért, és lényegében ezt mondotta: először azt döntsük el, milyen ne legyen. Ne legyen olyan, mint a Hitlerjugend. Olyan se legyen, mint a Komszomol vagy a SZISZ . Meglehetősen negatív meghatározása volt ez az ifjúsági szervezet iránti igény mibenlétének, de állítom, e tárgykörben nálunk azóta se sikerült senkinek okosabbat mondania. A korszerűen szervezkedni vágyók változatlanul azt tanulmányozzák, hogyan lehetne olyan organizációt létrehozni, amely – hacsak egy mód van rá – nyomelemeiben se hasonlít se fasiszta, se náci, se bolsevik ifjúsági szervezetre. Itt nem arra gondolok elsősorban, hogy a Harmadik Birodalom ifjai dobszóra meneteltek, a komszomolisták pedig a párt irányításával burgonyabetakarításban jeleskedtek, és ötvenéves korukban kezdték őket felnőttnek tekinteni, hanem arra, hogy mindkét szervezettípus pártirányítással működött. A rendszerváltás óta létrejött szervezetek közül csak nagyon kevés mondhatja el, hogy a párthoz kötődést kiküszöbölte. A totalitarizmus sok keserű gyümölcse közül a legélvezhetetlenebbek közé tartozik, hogy a jobboldali és a baloldali diktatúra egyaránt kivédhetetlenül rátelepedett az összes társadalmi szervezetre. Elképedve tapasztaljuk, hogy azok az ifjúsági vezetők, akik a rendszerváltáskor még kisiskolások voltak, így szervezést nem tanulhattak a bolsevikoktól, pironkodás nélkül kinyilvánítják, hogy szervezetük párthoz kötődik. Rendszertanilag ez mákszemnyit se különbözik attól, ahogy a diktatúrákban csinálták. Legfeljebb azzal magyarázható e jelenség, ami az automobilizmus őskorában is tapasztalható volt. Az első gépkocsik inkább pöfögő hintóra emlékeztettek. Még kevés idő telt el a diktatúrák bukása óta. A pártok által gyámolított ifjúsági szervezetek még mindig úgy aránylanak a korszerű és demokratikus ifjúsági szervezetekhez, mint egy cikornyás díszítésű, 1898-as évjáratú motoros hintó a Ferrari legújabb versenyautójához. Bármennyire hihetetlen, de egykor én is voltam fiatal, így kíváncsian kérdezem: ambiciózus fiataljaink mikor szándékoznak átnyergelni?