Vélemény

Hét pont a magyar képviseletért

Hét elvi alapvetés, aminek teljesülnie kell ahhoz, ha még valaha szeretnénk eredményes magyar képviseletet a szlovák parlamentben. Fájdalmas, de megkerülhetetlen önvizsgálat vár ránk.
Hegedűs Norbert

2020. május 25. 18:20

összefogás vél
- Somogyi Tibor felvétele

Lassan indul az útkeresés arra vonatkozóan, hogy merre tovább. Sajnos azonban az eddigi nyilatkozatok leginkább óhajokat és vágyakat fogalmaztak meg, amelyek remekül passzolnának egy elbeszélő költeménybe, mintsem egy politikai programba. A politikusok részéről a ködösítés valahol érthető, hiszen amit nem ígérnek meg, azt nem lehet rajtuk számon kérni. Azt is be kell vallanunk, hogy ritka képmutató népség vagyunk, ezért bizonyos témákat távolról kerülnie kell mindenkinek, aki képviselő akar lenni. Ez értelemszerűen nem segíti a nyilvános párbeszédet. Úgyhogy segítek:

következzen hét pont, melyeknek teljesülniük kell, ha még valaha szeretnénk hatékony szlovákiai magyar parlamenti képviseletet látni.

1. Csak egy magyar párt (aka. „összefogás”). Az első és egyetlen pont, amiben talán mindenki egyetért. A szlovákiai magyarság egy része már idén is szlovák pártokra szavazott, ha ez a kormány csak annyit tesz, hogy megtartja a status quót, négy év múlva ez sokkal több lesz. Az erők felaprózása nem teszi lehetővé az ötszázalékos küszöb megugrását. Ez egyáltalán nem természetes helyzet, de a számok nem hazudnak. Fiatalítani nyilván kell, de nem ész nélkül: az „öregek” kapcsolatait és tapasztalatát egy lelkes huszonéves sem fogja pótolni.

2. Csak a szlováksággal együttműködve – legalábbis, ha eredményeket akarunk elérni. Csapkodhatjuk az asztalt és játszhatjuk a nagy magyart a saját táborunk felé, de reális eredmények csakis a többségi nemzettel együttműködve, kormánypozícióban születtek, ez igaz a Hídra és korábban az egységes MKP-ra is. Kisebbségiként izolációs politikát folytatni egyenes út a csendes elmúlás felé.

3. Csak a többi kisebbséggel együtt. Egy szlovákiai magyar pártnak minden itt élő kisebbséget képviselnie kell. Romákat, ruszinokat, németeket – de bizony a muzulmánokat és a homoszexuálisokat is. Lehet, hogy egyesek szerint most összekevertem a szezont a fazonnal, de nem. Ha bármilyen – nemzetiségi, vallási, szexuális – kisebbség jogai sérülnek, a szlovákiai magyar képviseletnek nem szabad hallgatnia.

Az efféle jogtiprás mögött ugyanis mindig ugyanaz a logika áll: különbözik tőlem, ezért kevesebbet ér.

Legyünk önzők és segítsünk a többi kisebbségnek, mert az efféle gyűlölet bármikor ellenünk fordulhat.

4. Csak az EU-n és a NATO-n belül. Ez a két intézmény biztosan nem tökéletes, de két olyan értéket garantál nekünk, melyek egyáltalán nem olyan maguktól értetődőek, mint amilyennek hisszük őket: a szabadságot és a békét. Továbbá jogegyenlőséget és egy felsőbb fórumot, ahová fordulhatunk, ha itthon elfogytak a lehetőségek: ld. az elmúlt napokban nagy port kavart földelkobzási ügyet.

5. Csak egyenlő partnerként. Az a baj, hogy az elmúlt évtizedek nem voltak túl kegyesek a szlovákiai magyarsághoz, és

addig verték belénk, hogy kevesebbet érünk, mint a többiek, míg magunk is elhittük.

A politikai elitünk fel tudott mutatni eredményeket, de ezeket sokszor előnytelen alkuk segítségével érte el. Mondhatja valaki, hogy a politika így működik, de valószínűleg nem csak én érzem úgy, hogy az elmúlt évtizedek során valahogy mindig kevesebbet kaptunk, mint amennyit adtunk. Ennek véget kell vetni.

6. Csak saját magunkra építve. Abba kell hagynunk a picsogást: senki nem tartozik nekünk semmivel. Aki abban bízik, hogy a jelenlegi kormánykoalíció meg fogja oldani a kisebbségi magyarok problémáit, annak van egy eladó birtokom a Holdon. Ugyanezt mondhatom annak is, aki szerint a Fidesz puszta nemzettársi szeretetből önti a magyar adófizetők pénzét bizonyos szlovákiai magyar szervezetekbe.

Ha kívülről várjuk a megváltást, soha nem fogunk egyről a kettőre jutni.

Ez nem azt jelenti, hogy be kell zárkóznunk a saját kis gettónkba: épp ellenkezőleg, minél több kapcsolat, minél több partner kell, hogy ne legyünk ráutalva egy-egy „nagy kutya” kegyeire.

7. Csak átláthatóan. Az utolsó pont, melynek magától értetődőnek kellene lennie, és amit leginkább hiányolok az összefogás és a fiatalítás mantrái mellől. Egyszerre a legegyszerűbb és a legnehezebb: mindenki kívánatosnak tartja, csak neki magának ne kelljen megtennie.

Ennyi. Hét pont, ez a minimum. Ha kipipáljuk, akkor nem muszájból vagy befogott orral fogunk szavazni a következő választáson.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Benes

Beneš-dekrétumok: bocsánatra, kárpótlásra várunk

Komárom

Elindult a határforgalom monitorozása a komáromi átkelőnél is

Elértéktelenednek a lakások a lepusztult környezet miatt

Sorsukra hagyták a gadóci pedagógusokat

Ha ideje engedi, a fiatal művész kassai műtermében dolgozik saját alkotásain

Börtönfalak mögött érzi magát a legszabadabbnak

rr

Tíz évet is kaphat a kamionsofőr, aki megpróbált áthajtani a kerékpáros hídon

Hagia Sophia

Erdogan elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.