A Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) közleménye szerint tavaly legkevesebb 83 újságíró halt meg hivatásával összefüggő erőszakcselekmények miatt. A legtöbb áldozatot az iraki háború követelte, tizenhat tudósító életét.
Hajrá Němeček!
Hogy mégis felidézzük e szomorú statisztikákat, annak az az oka, hogy a szomszédos Csehországban durva támadás érte a sajtószabadságot. Ahogy hétfői számunkban hírül adtuk, két férfi lakása előtt durván bántalmazta a Respekt című politikai hetilap főszerkesztőjét, Tomáš Němečeket. Nem Zimbabwéban, nem Bangladesben, nem Pakisztánban, nem Indonéziában, Prágában. A támadók Němečeket könnygázzal fújták le, majd ököllel ütlegelni kezdték. Amikor a földre rogyott, összerugdosták. Az újságírót zúzódásos sérülésekkel és agyrázkódással szállították a bulovcei kórház intenzív osztályára.
A Respektet a bársonyos forradalom után indította útjára néhány szamizdatos újságíró, gyakorlatilag az első független hírforrás volt a diktatúra bukása után, s a mai napig meg tudta tartani a kellő távolságot valamennyi cseh kormánytól. Függetlenségét részben Karl von Schwarzenberg herceg nagyvonalúsága biztosítja, aki a lap többségi tulajdonosa. A Respekt nem fél kényes témáktól, ezért egyidejűleg általában több sajtópere van, politikusokkal, vállalkozói csoportokkal. A közelmúltban pedig tényfeltáró riportban számoltak be arról, hogy Mostban és Litvínovban egy bűnözői csoport tartja rettegésben a vállalkozókat. Akik nem fizetnek a „védelemért”, annak boltját, irodáját szétverik, és örülhet, ha ő maga ép bőrrel megússza. A rendőrség tehetetlen. Ha valaki feljelentést tesz, pár óra múlva megjelennek lakásán a verőlegények. Az egyik merész vállalkozót a rendőrségi feljelentés után félholtra verték. Němeček összerugdosása lenne a folytatás? Persze nem biztos, hogy a főszerkesztő megveretéséhez a mosti nehézfiúknak közük van. Lehet, hogy a lapban bírált újfasiszta csoportok, vagy a romákat rettegésben tartó skinheadbandák, esetleg az észak-csehországi szénbányákhoz áron alul hozzájutó „üzletemberek” akarták „figyelmeztetni” a radikális hangvételű lapot. Mert a Respekt szókimondása országos szinten egyedülálló. Bízzunk benne, hogy ez így is marad. Hajrá Němeček!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.