Görbe tükrök

Ha megvizsgálom a fent idézett sort, egy másik nézőpont is eszembe jut. Mégpedig, hogy nemcsak az önmagunkról alkotott kép épül mások ítéleteire, de a másikban kialakult kép is azzal lesz erősítve, ahogy bennünket lát. Ha a rosszra helyezi a fókuszt, mindenképp csak a negatív megnyilvánulásokat látjuk majd. Míg a jóra helyezzük a figyelmet, azonnal átállítódnak a gondolataink, és könnyebb kapcsolódni ahhoz is, akit addig negatívan láttunk.

Kevesen tudják, de a negatív gondolkodás, a világnézet, a szemléletek megváltoztathatóak, fejleszthető az addig személyiségjegyként jellemzett gondolkodásmód, tréningezhető és megformálható a tudatunk, vagyis a hogyan látom a világot. A gondolataink óriási pöcegödör lehet, amiből időnként vagy gyakran rengeteg szenny kerül elő. Fiatalon a tudattal zajló munka olyan keszekusza, hogy nehéz belőle kilátni, átlátni. Szinte lehetetlen. Épp ezért annyira instabil a kamasz identitása, mindent is megkérdőjelez, mert önmagában sem biztos.

Viszont amikor rálátunk arra, hogy egy-egy gondolat, bár bennünk fogant, nem azonosítható velünk, nagyon fontos mozzanata a megküzdésnek.

Na de, ki vagyok én, ha a másik el akar ítélni? Ha jobban tudja nálam az igazságom, a valóságot egy torz tükörben látja, talán tudattalan mintáktól vezérelve?

Ki vagyok én, ha mások mércéjét nem tudom a sajátomba építeni, ha egy ember akarja elmagyarázni, közelebb hozni a saját döntéseim? Szükség van erre? Hol a határ, amit még el lehet, el kell fogadni, és amikor ágálni kell ellene?

Mindig, minden áron kell, hogy számítson a görbe tükör, amit mások tartanak, vagy ha én tudatosan viszem a döntéseim terheit és a felelősséget érte, elengedhetem, hogy pálcát törjenek felettem?

Hiszem, hogy kellenek az önreflexív nézőpontok. Kellenek azok az emberek, akik ki merik elég tapintattal és szeretettel mondani a véleményüket. Kell a szembenézés és az elismerése a saját korlátainknak. Mert vannak, mindenkinek.

Ahogy vannak tudattalan játszmák, folyamatok, mindegy, hány év telt már el az önismeretben, a folyamatos önvizsgálatban.

Néha viszont felesleges folyamatosan kutatni, ki minek lát. Mert nem vagyunk mindig azok, akinek mások látnak, és magunk dönthetünk arról, elfogadjuk-e azt a képet, amit mások mutatnak nekünk.