Génjeinkben a közelmúlt

Nem titok, hogy gyanakvó érdeklődés nyilvánul meg a beindítás előtt álló nyugdíjreform iránt, de az sem állítható, hogy az orvostársadalom zöme lelkesedne az egészségügy rendszerének Zajac miniszter által szorgalmazott reformjáért. A kételyek egyik táptalaja, hogy a létrehozandó (főképp nyugdíjbiztosítási) alapok kezelésének jogáért pénzügyi körökben már megindult a versengés. A rendszerváltást követő másfél évtizedben úgyszólván minden, a tulajdonlást érintő társadalmi jelenség óvatosságra inti a kisembert. Ugyanis elsősorban róla van itt szó, hiszen a nagypolitika szereplőit, az 1989 óta bekövetkezett változások haszonélvezőit, az újgazdagokat nem érinti érzékenyen, hogy a kórházak privatizálói, a nyugdíjalapok kezelői a hazai „alagútépítőktől” vesznek-e példát vagy azoktól a gazdag nyugat-európai polgároktól, akik szintén idegen pénzek kezelésével foglalkoznak, de kastélyuk parkjában már 150-200 esztendeje „nyírják a pázsitot”. Egyszóval: nagyon rossz híre van nálunk a gazdasági elitnek. Ne csodálkozzunk azon, hogy akinek, mondjuk, a BMG Invest pénzügyi szolgáltató elcsórta 30 év alatt összekuporgatott – teszem azt – 235 ezer koronáját, az ma már egy fületlen gombot se szívesen bíz rá a gazdasági elitre.

A dolog természetéből következik, hogy mind az egészségügyi ellátásban, mind a nyugdíjalapok kezelésének biztonságosabbá tételében elsősorban az alsó középosztály és a még alsóbb népréteg érdekelt. Nyugat-Európa és Észak-Amerika alaposan rácáfolt Marxnak a kapitalista társadalom differenciálódásáról szóló alaptételére, amely szerint egyre csökken a tulajdonnal rendelkezők száma, a vagyon mind kevesebb család kezében halmozódik fel, és hatalmasra nő a nincstelenek száma. Az USA-tól Svédországig és Olaszországtól Kanadáig sokszorosára növekedett a középosztályhoz tartozók száma és részaránya. Ez a tömeg szervezettségének, így befolyásának köszönhetően ki tudja kényszeríteni, hogy a betegpénztárak és a nyugdíjalapok kezelésében ne juthassanak szóhoz szélhámosok. A nyugati demokráciákban is megesik, hogy egy-egy nagyiparos vagy bankár visszaélést követ el, és sajátjakén kezeli a rábízott vagyont. Ez azonban csak kivételesen fordul elő.

A mi viszonyaink között a tisztességes iparmágnás, bankár a fehér holló. Szlovákiában mind számbelileg, mind befolyását tekintve leépülőben van a középosztály, és a leépültek a befolyás nélküli tömeg létszámát növelik. A hazai nagypolitika szereplőinek koncepciótlanságát jól illusztrálja, hogy az egészségügyi kormányzat 120 millió koronát készül kiadni reformjának népszerűsítésére. A Világbanktól vesz fel erre hitelt. Az elmúlt 15 év tapasztalatai alapján meg lehet jósolni, hogy ez a 120 millió kidobott pénznek bizonyul, és végül nem a betegeket szolgálja, hanem azokat, akik majd profitálnak a kórházak privatizációjából. Gyanakszik a munkavállaló, mielőtt valamelyik nyugdíjalap-kezelő magánvállalkozásra bízza a pénzét. A gyanakvás rövid 15 év alatt befészkelte magát génjeinkbe.