Francia–USA (v)iszony

Az iraki válság következtében a két ország viszony lehűlt, amit csak tetézett az a tömeghisztéria, amely a lakosság körében eluralkodott – kölcsönösen, egymással szemben. Persze a franciák biztosan nem lesznek a legnépszerűbbek az amerikaiak szemében, de ez elmondható fordítva is: a közvélemény-kutatások szerint a francia lakosság az Egyesült Államokat csaknem olyan veszélynek tekinti a világbékére nézve, mint korábban Irakot. Ezzel összefüggésben érdemes megemlíteni egy tanulságos esetet. A nyolcvanas évek első felében tetőzött az épp aktuális Amerikai-ellenes hangulat Nyugat-Európában, mert az USA rövid hatótávolságú rakétákat telepített a kontinensre – paradox módon éppen azért, hogy eloszlassa az európai szövetségesek félelmeit a Szovjetunió által telepített és a nyugat-európai fővárosokra irányított rakéták miatt. A francia Amerika-elleneség nem izolált jelenség, a franciák nem igazán szimpatizálnak például a németekkel sem (persze ez csak általánosságban érvényes), mégis a legszorosabb szövetségeseiknek tartják a „boche”-okat. Mert hát a gazdaság nagy úr, tudták Schumanék is, mivel kell kezdeni az integrációt: miért is állna egy francia érdekében, hogy országa veszekedjen a németekkel, ha épp a munkahelye függ attól, hogy a „szomszéd” megveszi-e az általa termelt árut. A felszín alatt Franciaország és az Egyesült Államok nagyon szorosan együttműködik a terrorizmus elleni harcban, hiszen annak kezelése mindkettőjük érdeke, a francia katonák együtt harcolnak az amerikaiakkal Közép-Ázsiában, nagyon intenzív az információcsere, hiszen Franciaországnak sokkal több tapasztalata van az iszlám terrorizmussal, mint Washingtonnak, Párizsnak pedig kifejezetten jól jön, hogy az amerikaiak szétrombolják az al-Kaidát, amely a Franciaország biztonságát is komolyan fenyegeti (lásd az Eiffel-torony ellen tervezett, de leleplezett „repülőgép-eltérítéses” merényletet – nihil novum sub sole). Ezért egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy tartósan haragban legyenek. Érdekes, hogy amikor az egész világsajtó annak változatairól cikkezett, hogy az USA milyen módon fogja megbüntetni Franciaországot az iraki válságban tanúsított „magatartása” miatt, a két ország külügyminisztere nagyot nevetet a különböző „variációkon”. Akkor mégis mi lehet az oka nézeteltéréseknek? Az egyik, hogy a franciák szerepe a világban a 2. világháborút követően visszaszorult, jelentős részben épp az amerikai előretörés miatt, ami frusztrálja őket, s ezt az amerikaiakon vezetik le. Ráadásul jelenleg két olyan ország van a világon, amely univerzális értékek hordozójának tekinti önmagát: az USA és Franciaország. Márpedig egy amerikai és egy francia nem fér meg egy „csárdában”, hiszen mindkettő meg van győződve saját értékeinek, koncepcióinak, „üzenetének” felsőbbrendűségéről – érdekes módon, ezek közelebb állnak egymáshoz, mint külön-külön bármely más, nem a nyugati civilizációhoz tartozó ország értékei. Szerepet játszanak a sztereotípiák is, amelyek mindkét népben egyaránt élnek, és valljuk be, számunkra sem ismeretlenek: „a bunkó, műveletlen, agresszív amerikai” az egyik oldalon, és a „kötekedő, beképzelt, csigákat imádó francia” a másikon. Lehet, hogy triviálisnak tűnik, de a helyzet kulcsa a kommunikációban keresendő. Ha ugyanis a dramatizálásra hajlamos francia és az egyszerűsítésre hajlamos amerikai („aki nem velünk az ellenünk!”) végül is találkozik (akár átvitt értelemben is), újra és újra rájönnek, nincs alternatívája a kettőjük közötti szoros együttműködésnek. Ehhez a jó alap már megvan: a nyugat civilizációs öröksége, az oly sokat ragozott közös értékek, mint az emberi jogok és a demokrácia, és végső soron a racionális biztonsági és gazdasági érdekek is.