A szomszédok jelentették fel azt a német párt, akinek szenvedélyes együttlétét megzavarta a rendőrség, mert túl hangosak voltak.
Forró együttlétet zavartak meg a rend őrei
A szomszédok jelentették fel azt a német párt, akinek szenvedélyes együttlétét megzavarta a rendőrség, mert túl hangosak voltak.
Az esseni rendőrségre éjfél körül érkezett a telefonhívás, melyben arról panaszkodtak, hogy egy szomszédos házban maximális hangerővel bőgetik a televíziót. A rendőrség odaérkezésekor már egész sereg ember gyűlt a ház elé, melyben, szerintük, valaki éppen pornófilmet nézett. A rendőrök becsengettek, és kiderült, szó sem volt pornófilmről, a tévé be sem volt kapcsolva. Élő perfomance volt, ami kihallatszott a házból. A megzavart pár, akik saját bevallásuk szerint hosszú idő után most találkoztak, megígérte, hogy zárt ablakok mögött, kisebb hangerővel folytatják szenvedélyes éjszakájukat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.