Fico, a tanácstalan

A rendszerváltás óta Szlovákiában a Smer tekinthető a legsikeresebb parlamenti pártnak és Robert Fico a legsikeresebb vezetőnek, amit három kormányzati ciklus, megannyi sikeres helyhatósági és megyei választások bizonyítanak. Mindezt a párt elnökének kijelentésétől függetlenül állítom. Az elmúlt öt évben nem akadt a Smerhez hasonló erősségű kihívó ideológiai és a társadalmi beágyazódás terén sem. A folyamatos kormányzás azonban jelentős mértékben felemésztette a párt és a vezetőség erejét. Ez amolyan hazai sajátosság, amelyet a HZDS és az SDKÚ esetében is megtapasztalhattuk, azaz: amikor a legerősebb pártként kormányoztak, akkor foglalkoztak a legkevesebbet a saját ideológiai, szervezeti és személyi hátterükkel. Ezek elhanyagolása pedig rövid távon átmeneti gyengüléshez, hosszú távon pedig akár a teljes leépüléshez vezettek.

A tavaly nyári kormányválság és a megyei visszaesés pont időben érkező kijózanító pofon volt a Smer számára az egypárti kormányzás után. E negatív fejlemények rövid idő alatt komoly feszültségeket generáltak a párton belül, amelyek a nyilvánosság számára Marek Maďarič lemondásában és a párt soraiba irányuló bírálatában csúcsosodtak ki.

A Smer és a miniszterelnök gondjait azonban nem lehet csakis önmagukban értelmezni. A legerősebb pártot is elérte az ellenzék körében már 2006 óta tapasztalt probléma:

ideológiát és megnyerő személyiségeket hosszú távon nem lehet programmal és szakpolitikával helyettesíteni.

Lehet a nyugdíjakat és a minimálbért emelni, kedvezményessé tenni a vasúti közlekedést, ám mindez csak rövid távon hoz hasznot. Mindemellett ma már nem lehet csakis a belpolitikai ügyekkel foglalkozni, miközben egy sor nemzetközi esemény zajlik a szemünk előtt, amelyek közvetve vagy közvetlenül minket is érintenek (a migrációs válság, az uniós problémák, a brexit, az orosz befolyás növekedése, a klímaváltozás, a robotizáció stb). Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb tanulsága minden hazai parlamenti párt számára.

Fico mindezeknek tudatában van, hiszen már 2016-ban is rámutatott az ideológiai megújulás szükségességére, az általa csak szlovák szociáldemokráciának nevezett irányzat széles körű meghatározására. Ez azonban a gyakorlatban elmaradt, ráadásul a nemzetközi baloldal sincs abban az állapotban, hogy a Smer számára követendő példát tudjon felmutatni. Hiszen azok az ideák, amelyek a 2000-es évek elején az európai politikában újak és átvehetőek voltak (az ún. harmadik utas politika vagy az újhullámos, liberális és zöld irányzatok), azokat mára felváltotta az elégedetlenségen és a többség erején alapuló populista, EU- és rendszerkritikus vonal, amelyek különböző mértékben Szlovákiában is meghonosodtak.

Robert Ficónak (és a pártvezetésnek) a hazai történelmi tapasztalatok hiányában tehát önerőből kell új lendületet adnia a Smernek, akár viszszatérve a gyökerekhez és újraértelmezve azokat, akár az aktuális európai politikai trendek mélyvize felé vezetve a pártot, ha 2020-ban is újra nyerni akar.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa

Hangácsi István