Fertőzések: fontos szerep a gyermekkori leukémia kialakulásában

Egy gyermekkori leukémiát vizsgáló egy évtizedes kutatásból arra a következtetésre jutottak, hogy a betegséget valószínűleg gyakran váltják ki közönséges fertőzések. Ugyanakkor azok a gyerekek, akik életük első hónapjaiban rendszeresen látogatnak közösséget, védettebbek a betegség ellen.

Egy gyermekkori leukémiát vizsgáló egy évtizedes kutatásból arra a következtetésre jutottak, hogy a betegséget valószínűleg gyakran váltják ki közönséges fertőzések. Ugyanakkor azok a gyerekek, akik életük első hónapjaiban rendszeresen látogatnak közösséget, védettebbek a betegség ellen.

Április 29-én egész Európában immunológiai rendezvényeket szerveznek, hogy a nagyközönség is megismerhesse a tudományterület jelentőségét, felfedezéseit, kihatásait más tudományokra és mindennapjainkra.

A leukémia a 15 éves kor alatt jelentkező rákos megbetegedések egyharmadát teszi ki, elsősorban a fejlett országokat érintve. A betegség a gyermekek életének első négy évében jelentkezik leggyakrabban, és agresszív kemoterápiával kezelhető. Az érintettek nyolcvan százaléka éli túl a diagnózist követő 5 évet.

A gyermekkori leukémia biológiailag változatos betegség és valószínűleg több tényező vezet kialakulásához. A kockázati tényezők mindig is vita tárgyát képezték: egyesek a sugárzások és a vegyszerek, mások a nagyfeszültségű távvezetékek elektromágneses hullámait okolták.

Az Egyesült Királyságban végzett Gyermekkori Rák Tanulmány (Childhood Cancer Study) több mint tízezer gyermek adatait elemezte, akik közül 1737 szenvedett leukémiában. A British Medical Journal c. szaklapban közölt eredmények szerint főképp a közönséges fertőzések lehetnek felelősek a gyermekkori leukémiák leggyakoribb típusa, az esetek mintegy 75%-ában előforduló ún. akut limfoblasztos leukémia (ALL) kialakulásáért.

A vírusok és a gyermekkori leukémiák kapcsolatára utaló hipotéziseket már az 1920-as években közöltek a kutatók. Öt évtizeddel később felfedezték, hogy a macskákban és a szarvasmarhákban kialakuló leukémiáért vírusok tehetők felelőssé. A leukémia egy ritka, elsősorban japán felnőtteket érintő formáját is egy különleges vírus váltja ki.

Az Egyesült Királyságban most közzétett felmérés hitelesen támasztja alá a fertőzések és a legtöbb leukémia-típus kapcsolatát. A fertőzésekre adott normális immunválasz során a csontvelőben a fehérvérsejtek fokozott szaporodása figyelhető meg. A fertőzés azonban korlátlan szaporodást válthat ki azokban, akik hordozzák a leukémiára való genetikai hajlamot. Mel Greaves (Institute of Cancer Research, London, UK) szerint ez a folyamat vezethet a rákos elfajuláshoz. A kutatók szerint a fertőzések pontos azonosítása segíthetne a gyermekkori leukémia megelőzésében.

A baktériumokkal és vírusokkal való találkozás ideje azonban döntő szerepet játszhat: érdekes módon a kórokozókkal való korai, az első hónapokban lezajló kapcsolat előkészítheti az immunrendszert a leukémia kivédésére. A betegség előfordulása a Németország egyesülése előtti NDK-ban például kétharmada volt a Nyugat-Németországban regisztrált eseteknek. Ennek többek közt az lehetett az oka, hogy az NDK-ban a három hónapos csecsemőket már gyakran bölcsődébe adták, ahol egy "egészséges" adag betegségen estek át.

A British Medical Journalban közölt tanulmány hasonló következtetésre jut: eszerint az életük első hónapjaiban heti két alkalommal közösségbe kerülő csecsemők gyermekkoruk során fele akkora eséllyel lesznek leukémiásak, mint "elszigetelt" társaik. A korai fertőzések elősegítik az immunrendszer kifejlődését, és kivédik a későbbi életkorokban jelentkező daganatok megjelenését.

Amerikai és finn kutatások felvetették annak lehetőségét, hogy a felső légúti fertőzések kivédésére használt Hib vakcina védelmet nyújthat a gyermekkori leukémia ellen. "A biológiai mechanizmus részletei azonban még nem ismertek" - figyelmeztet Greaves.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?