Feladtam a küzdelmet

Mióta ugatom – kezdhetnénk a régi népi mondással. Mennyi cikket írtam már arról, hogy a nagy techcégek milyen agresszíven nyomulnak a felhasználókra, gyakorlatilag kikészítik őket a sok-sok reklámmal. Aztán időnként szólnak, hogy békén hagynak, de az nem lesz ingyen. Mint a modern kori verőlegények: milyen szép nyugalmad van, kár lenne, ha valami történne veled. A lényeg ugyanaz: fizess, ha azt szeretnéd, hogy békén hagyjunk. Az, hogy sosem kattintottam egyetlen hirdetésre sem, egy dolog, az ellenállásom egyik bizonyítéka volt. De ami sok, az sok. 

Amikor már 179. alkalommal látok egy szállásfoglaló hirdetést, amikor a 241. alkalommal fut az ételfutáros reklám, a kínai e-shop kisfilmje éppen 172.-szer bukkan fel, akkor már kicsit felmegy bennem a pumpa. Amikor meg szeretnék nézni egy pár perces videót, akkor legalább négy–öt reklámot vagyok kénytelen elviselni, már alig várom, hogy megjelenjen az „átugrás” gomb a képernyőn. 

Elkezdtem számolni. Ha csak átlagban napi egy órát nézünk videókat (sokaknak ma már ez a tévé, a korábban tévézéssel töltött időt átvette az online videózás), akkor kb. 10 percnyi reklámot vagyunk kénytelenek végigszenvedni. Ez egy héten bő egy óra. Egy évben kb. 55–60 óra, ami kb. 2–2,5 nap. Ennyi időt vesznek el az életünkből ezek a cégek azzal, hogy kéretlen reklámokat tukmálnak ránk. Kicsit drámásítva: négy év alatt (a napi egy órányi videózással számolva) több mint egy hétnyi időnk megy a kukába – pont annyi, mint egy egyhetes tengerparti nyaralás. Na, ebből lett elegem! Tudom, tudom, korábban büszkén hirdettem, hogy engem aztán nem vesznek rá az előfizetésre, hiába nyomulnak, de be kell látnom, sikeres volt a kampányuk. Nem kérek többé az agresszív reklámözönből, inkább kifizetem a havi pár eurós díjat, és abban az időben, ami így felszabadul, inkább valami más, hasznos dolgot fogok csinálni. Vagy csak egyszerűen pihenni. Azzal a tudattal, hogy most már nem tart fogságban a videómegosztó, a magam ura vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az előfizetéssel számos szolgáltatással bővül a tárház, nem úgy, mint a legtöbb alkalmazás esetében. 

Mert ma már gyakorlatilag az összes taktikája az, hogy addig zaklat a reklámokkal, vagy annyira lebutítja az ingyenes verziót, amíg meg nem töri a felhasználót, hogy elővegye a bankkártyáját. És ott vannak azok, amelyek egy szimbolikus összeget kérnek valamiért cserébe, majd heti 40–50 eurót vonogatnak le az ügyféltől, amíg rá nem ébred az átverésre. 

Az alkalmazások, online szolgáltatások világa olyan, mint egy aknamező. Csalók, kéregetők, fenyegetők, zaklatók minden sarkon. Ha pedig (egy kis átmeneti) nyugalmat akarunk, akkor fizetni kell. Úgyse fizetek – mondogattam korábban. Duzzogva, de feladtam a harcot. Viszont megfogadtam, hogy ez lesz az utolsó. Aztán lehet, pár hónap, és írhatom az újabb vallomást...