Fel a fejjel, Szlovákia!

Ha Csehországban vagyok, úgy érzem, akkor számít valaki „menőnek”, ha Szlovákiát szidja: a viszonyainkat, a kormányt, a miniszterelnököt. E célból bárki kaphat teret, a média az ilyesmiért verseng. Ez logikus. Mindenki jobb akar lenni, mint a szomszédja. De miért kell egymást szidnunk? Miért kell többet fröcskölni, mint amennyire szükség van? Mindenhol vannak problémák. Egy tisztességes családban a szennyest nem teregetik ki mások előtt, hanem gondosan elrejtik. Régen ezért viseltek az emberek kötényt. Tudták, minek kell alatta maradnia.

Vonattal utaztam haza, egy cseh magánvállalat járatával. Szörnyű volt – a szolgáltatásoktól kezdve a személyzet viselkedésén és színvonalán keresztül minden katasztrofális. De a csehek saját magukat nem szidták. Ők nem éreznek késztetést arra, hogy a szlovákokhoz hasonlóan állandóan ostorozzák magukat, vagy sóhajtozzanak, nyafogjanak, káromkodjanak. Pedig náluk sem minden ideális.

Otthon ismét meggyőződtem arról, hogy nem minden olyan, ahogy olvassuk és halljuk. Szlovákiában sincs minden elveszve, de az embereket nem szabad egyfolytában frusztrálni, nem szabad túlfeszíteni a húrt. Sajnos ez helyi specialitás. De azért akadnak kivételek. Nemrég volt egy érdekes beszélgetés a Szlovák Rádióban. Matej Baránek az adásba meghívott egy zsidót, egy keresztényt, egy muszlimot és egy ateistát. Az életről és a reményről beszélgettek. Amikor a politikusokat hallgattam a közvélemény-kutatásban, nem hittem a fülemnek: oly sok műveltség és bölcsesség volt egy helyen – ilyet nem lehet csak úgy megélni!

De aztán szembesültem azzal a hisztériával, ami a 6 km/ó-s sebességkorlátozásról szóló törvény miatt kialakult. Akárhová nézünk, csak gúnyolódást látunk. Gúnyos mosolyok és megalázás. Ha félretesszük az érzelmeket, akkor marad a józan ész. Ez a szabály a rollereken és kerékpárokon közlekedőkre vonatkozik. A gyalogosokkal való ütközések fájdalmasak lehetnek. Mit is akarunk valójában? Csak panaszkodni? Olyanok vagyunk, mint egy kisgyerek, akit még az anyja sem ért meg.

Egy fiatal cseh influenszer, Jan Špaček a DVTV-nek adott interjúban elismerte, hogy a cseh politika mérgező, és tele van komplexusokkal. „A politika gonoszság, irigység, gyűlölet, félelem és viszály. Eleinte azt hittem, hogy találok benne valami szépet is, de tévedtem. Mindenkinek azt ajánlom, hogy egy időre távolodjon el tőle” – mondta.

Hurrá! Nem csak mi vagyunk „sérültek” Szlovákiában! Máshol is süt a nap, esik az eső, fúj a szél, és havazni is fog. Ez az élet. Mégsem vagyunk a legrosszabbak a világon. Több önbizalomra lenne szükségünk. Mennyire hiányzik a mindennapi öröm! Nem kell senkit sem szidni. Sem Ficót, sem Šimečkát. És főleg nem Szlovákiát. A magabiztos embernek erre nincs szüksége. A magabiztos ember igyekszik segíteni – mindenkinek, hogy minél több magabiztos és szabad polgár legyen!

A szerző a Plus 7 dní munkatársa