Fájdalmas újrakezdés

Összehúzza a dzsekijét, alatta egy póló, sosem öltözött melegebben, hiába mondta a felesége, odakint hideg van. Ő nem fázós, bezzeg az asszony.

Csend van az erdő szélében. Víz csobog, a közeli folyó illata már a levegőben kering.

Nem magányos, de egyedül van. Hónapok óta így él, mikor megszakadt a kapcsolatuk mindennapi menete, tudatosította, mennyivel nehezebb minden.

Először nem értette. Széles vállal kiabálta, meggyőződéssel, hogy jól ellesz ő nélkülük, aztán majd belefulladt a hirtelen magányba. Volt egy fázis, amikor összetört, és akkor egy rövid időszakra meglátta a felesége szenvedését is. Hallgatta őt, ahogy zokogva meséli, hogy bánt vele kapcsolatuk alatt, hányszor hányféle módon alázta meg, persze, sosem akarva. Hallgatta a feleségét, aki ismételgette: szeretlek, de nem megy tovább. Ő pedig ígérte, óvatosabb lesz, innentől ezek a dolgok nem ismétlődnek meg. Nem hitt neki a felesége, de remélt, mert az újrakezdésben továbbélt annak a szerelemnek is az esélye, amire felesküdtek.

Egy másik szakaszban újra akarták kezdeni. Elengedni egymást legalább annyira fájdalmas volt, mint közel lenni. Mindkettejüknek tanulnia kellett volna a távolság ridegségéből. De valami nem változott! És valami nagyon mélyen, visszavonhatatlanul mégis. Békét kötöttek ezzel, hogy mindhiába szeretet, hűség, közös vagyon, elviselhetetlenül sok a de.

Megalkudtak azzal, hogy egymásra támaszkodhatnak ezután is. Tudták, miért.

De a külvilág sokszor felzaklatta őt: a barátok, család, falubeliek megjegyezték neki, hogy minek segít még a feleségének, hülye, mondták rá. Pedig nem hülye volt, csak hálás. Annak a nőnek, akitől annyi értékeset kapott. Aki tartotta, amikor elesett volt, aki hitt benne. És akit ő is szeretett, csak épp nem tudtak egymás mellett egyensúlyban élni. Mert viharok, nehézségek jönnek, mennek, de náluk ez más volt. Nem volt katarzis, nem volt az életükben már az egymás iránti tisztelet. Anélkül pedig minek is van értelme, ha már át tudok a másikon taposni, amikor könyörületet kellene mutatnom?

Most az erdőt járja, mert jobb, mint emberek közt lenni, akik felhatalmazottnak érzik magukat, hogy ítélkezzenek felette. A csend sokkal többet ad, mint a társaság.

Az ősz amúgy is a kedvenc évszaka, ilyenkor érdemes túrákra indulni, az avaron lépkedve.

Újratervezi az életét.

Egészségesen étkezik.

Teszi a dolgát, feladatai megszámlálhatatlanok. Lépked, mindig csak előre. Lassan zárul a múlt.

Senkit sem bánt, mert senkivel sem érintkezik. Mégis, épp jó ez most így.