Pénteken kora reggel folytatódtak a tárgyalások az orosz illetékesek és az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját megszállva tartó túszejtők között. Egyelőre nem tudták elérni, hogy élelmet és vizet juttassanak az épületben fogva tartott gyermekeknek. A kiszabadult édesanyák szerint a túszok száma eléri az ezret is. Hivatalosan is megerősítették, hogy a terroristák Csecsenföld függetlenségét kérik a gyerekek életéért cserébe.
Ezer túszról beszélnek a kiszabadult édesanyák
Legalább ezer túsz van az észak-oszétiai iskolafoglalók hatalmában - mondták elengedett kisgyermekes anyák pénteki orosz lapok szerint. "Az iskolában legalább másfél ezren vannak, csak a tanulók száma meghaladja az ezret" - mondta az Izvesztyijának egy tanítónő, akit hároméves kislányával engedtek szabadon csütörtök délután.
"Nagyon sok a túsz, nekem úgy tűnt, hogy ezer" - vélte egy anya, aki csecsemőjét kivihette, de nem engedték vissza bennmaradt másik gyermekéért. Mint mondta, 15-20 terroristánál többről senki sem beszél. Egy 27 éves, kiengedett nő a Kommerszantnak szintén azt közölte, hogy másfél ezren lehetnek az iskolában. Szerinte viszont a terroristák mintegy harmincan vannak - tette hozzá. A hatóságok eddig alig több mint 350 túszról tettek említést.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.