„Európa felett felhőtlen az ég”

Az Európai Unió sokak számára még most is csak egy ideiglenes tákolmányként jelenik meg. Különösen a magyarok körében harsányan él valamiféle Trianon-fájdalommal megfűszerezett keserű, előre megcímzett káröröm, hogy úgysem fog az unió sokáig létezni. 

Már ennek a gondolatnak is érdekes utánakutatni, hogy miként, milyen befolyások útján épül fel egy ilyen toposz, és kinek az igényeit szolgálja az, hogy az unióval szemben fennálljon egy folyamatos bizalmatlanság. Különösen akkor érdekes ez, ha olyan országok lakosai között terjednek ezek a gondolatok, amelyek mondjuk pont jól jártak – vagyis legalább a politikai elit – az uniós tagsággal. Az apokalipszisvárás egy fura fattyúhajtásává nőtt Európa bukásának víziója. Talán nem véletlen, hogy általában a démon szerepét Oroszország tölti be. Ugyanakkor ha Vlagyimir Putyin és a körülötte az elmúlt évtizedekben kikristályosodott szinte neoszovjet vagy új orosz „világépítők” kifejezetten nyíltan hirdetett törekvéseit nézzük, különösen az ukrajnai háború tükrében, nem alaptalan az aggodalom. 

Pár nappal ezelőtt Fabien Mandon tábornok gondolatai kezdték borzolni a kedélyeket, de nem ő az első fecske, aki abbéli aggályait fejti ki, hogy Oroszország uniós és/vagy NATO-országokat készül megtámadni a nem is olyan távoli jövőben. 

Az események összekapcsolásának népszerű „játékát” életre hívva a gondolat mögötti valós fenyegetés felfedezését jelen pillanatban egy fura geopolitikai együttállás indokolja. Az Egyesült Államok élén egy olyan egomán „üzletember” áll, aki mindig aszerint dönt, hogy utoljára ki hatott rá így vagy úgy. Ebből egy néha óránként változó bizonytalan politikai tántorgás – mint út – alakul ki. Ha ez az ország egy közép-európai miniállam lenne, legfeljebb jót derülnénk a dolgon, de történetesen egy atomhatalomról beszélünk. 

A második jel a már fentebb említett Putyin, jelenleg is szilárdnak tűnő hatalmi háttérrel. A politikai konstelláció harmadik eleme pedig Hszi Csin-ping, aki bár nem Európát határozta meg elsődleges ellenfelének, mégis szigorú tekintettel figyel Nyugat felé. Mindeközben Hszi elnök az a fura jelenség, aki Putyin és közvetetten Trump felé is külpolitikai befolyással bír. Előbbinek kvázi szövetségese – vagy hamarosan „gazdája”, utóbbinak opponense. 

Európa jövője ebben a hármas szorításban akkor lehet biztos, ha maga is határozott szereplővé válik. Faramuci módon ennek a szorosabb struktúrájú rendszernek pont azok az ellenzői, akik Kína és/vagy Oroszország befolyása alatt állnak. Pedig az unió ereje pont az az egység, amit oly sokan szétfeszíteni akarnak.