Értékeket alkotunk, de pénzt még nem keresünk

Azt mondják, a pénz nem minden. De még mennyire, hogy az! Szlovákiában például olyan csodára képes, hogy kezdünk leszokni a sörről, miközben mázsaszámra vásároljuk a könyveket. Persze, van abban némi turpisság, ha a söröskorsók zörgését elnyomja a könyvlapok diszkrét zizegése. A Szlovák Sör- és Komlógyártók Szövetségének e heti bejelentése szerint tavaly augusztus óta 15 százalékkal visszaesett a sörfogyasztás, s ha a hanyatlás tovább folytatódik, akkor az ágazat kapacitásának felét is leépíthetik. Másrészt a józanság útjára lépő nép hétfőn egyetlen rohammal 150 ezer példányt szerzett be Umberto Eco A rózsa neve című történelmi-bűnügyi-filozófiai indíttatású vaskos könyvéből. Még mielőtt az egészséges életmódot hirdetők a kezüket dörzsölnék, jelezzük: mindössze arról van szó, hogy a pénzügyi tárca hirtelen támadt szűkös anyagi helyzetében tavaly nyáron radikálisan megemelte a sör adóját, így a drágább folyékony kenyér iránt megcsappant a kereslet, A rózsa nevét viszont kiadónk, a Petit Press ingyen osztogatta, ezért belőle az is vitt, aki csupán szerény házikönyvtárát akarta vele feldobni. Majd ha a jövő héten a sorozat második részeként megjelenő, Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című komor regényéből is 150 ezer darab fogy el – már 185 koronáért –, akkor elmondhatjuk, valóban jó irányban alakul az értékrendünk.

Még mindig a pénznél maradva: a Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat tömegközlekedési eszközei szerdán és tegnap éles dudálással figyelmeztettek tarthatatlan anyagi helyzetükre. Miközben a benzin és gázolaj ára soha nem tapasztalt magasságokba szökött, addig a diákok, nyugdíjasok viteldíját és egyéb szociális jellegű kedvezményes jegyek árát államilag szabályozzák, azaz tilos önkényesen emelni. Az autóbusz-közlekedési vállalatok többségét ugyan privatizálták, azonban a magáncégek bilincsben táncolnak: a világpiaci árhatások egyre nagyobb kiadásokat okoznak nekik, viszont az állam nem engedi, hogy ők is piaci módon viselkedjenek. S ha ez még nem lenne elég, a busztársaságokkal már az első osztályú műutak használatára jogosító sztrádamatricákat is megfizettetik. Jövőre ugyan kapnak az államtól egymilliárd koronás dotációt, azonban ez csupán 2,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben a vasúti személyszállítás dotációja 2005-ben 22 százalékkal emelkedik. A hosszabb távon tarthatatlan helyzet miatt most csak dudáltak, ám mi lesz, ha megkezdődik a járatok ritkítása, a 18 óra után induló buszok számának megtizedelése? Mert hiába lesz rövidesen autógyártó nagyhatalom Szlovákia, ha az ingázó lakosság jelentékeny része nem engedheti meg magának a személygépkocsival való rendszeres közlekedést.

Márpedig, akár a törvényesség határát is súrolva, autógyártó hatalommá válunk. Ján Slota zsolnai polgármester hadvezérhez méltó gesztikulációja mellett éppen egy hete indultak meg a munkagépek, hogy két hónapos késés után megépítsék a Hyundai/KIA gyárát. A beruházáshoz szükséges teljes földterületet ugyan még nem sikerült fölvásárolni, ehelyett pereskedések sora és állami kisajátítások övezik Szlovákia legújabb kori történetének eddigi legnagyobb invesztícióját. A pozsonyi Volkswagennél ennél jóval kellemesebb gonddal néznek szembe: a kisebb szakmai tudást és hozzáadott értéket képviselő Seat Ibiza gépkocsik gyártását visszazsuppolják Spanyolországba, Dévényújfalu pedig készülhet az Audi terepjárók előállítására. A szlovák főváros lassan a dzsipgyártás Mekkájává válik, hiszen már most is az itteni futószalagokról kerülnek le a Porsche Cayenne és a VW Touareg masszív terepjárók. A hazai utak állagát ismerve bizony nálunk is elkelnének ezek az elnyűhetetlen járművek, ám ha a pénztárcánkba pillantunk, rögvest kiderül: komoly tudást igénylő értékeket megvalósítani már tudunk, azonban pénzt keresni még nem.