Éleslövészek a határban

A túloldalon máris megállít egy másik egyenruhás férfi, és megint a fényképezőgépem iránt érdeklődik. Beterelnek bennünket az esketőterembe, majd rövid útbaigazítást és hosszas várakozást követően nem a bejáraton keresztül, hanem a hátsó folyosón át kalauzolnak ki bennünket. A városháza mögötti udvarból nem látni, csak hallani az akkugyár és a akkufeldolgozó megépítése ellen tiltakozók bekiabálásait, melyeket rendszeres időközönként sziréna hangjával, sípszóval, füttykoncerttel tarkítanak. Néhány újságíró megpróbálja megközelíteni a tömeget, amelyet az újságírók számára odakészített autóbusszal és egy mentőkocsival takartak el a szervezők, hogy ne zavarja a diplomata kocsikkal érkezők szemét. „Aki odamegy a tiltakozókhoz, annak már vissza se kell jönnie! Azt nem visszük ki közös busszal az ipari park területére” – világosítanak fel bennünket a szervezők. Közben megérkeznek a kormánytagok, akiket a művelődési ház hátsó bejáratán át juttatnak a hófehérre díszített terembe. Néhány percet kapunk a fotózásra, miután a főbejáraton keresztül bemehetünk a tárgyalóterembe. Elkerülhetetlen, hogy közben ne lássuk a skandáló tömeget, de megközelíteni őket tilos. Kifelé jövet harminc másodpercünk van arra, hogy felszálljunk a buszra, és lencsevégre kapjuk a tüntetőket a szolgálati kutyákkal őrt álló rendőrök és a kordon mögül. Most már bennünket, újságírókat is szidalmaznak a lakosok, állítólag egy követ fújunk a beruházóval. Rövid idő leforgása alatt a tiltakozók hada kijut az Érsekújvár és a Nagysurány közti, reggel óta lezárt főúthoz, és eltorlaszolja az utat az érkező küldöttség elől. Bennünket is hosszú-hosszú kerülővel, a Kisvárad városrész takaros családi portái, legelésző lovak és az ősz színeiben fürdőző tó kis erdeje mellett visznek ki az ipari park területére. Mintha csak szeretnék még utoljára láttatni, milyen szépséges itt a természet a hamarosan megépülő gigagyár tövében. Odakint már az éleslövészek elfoglalták helyüket a két őrtoronyban. Nagy fehér hangárba terelnek bennünket, és elmagyarázzák, hogy mivel nincs sisakunk, és nem vettünk részt biztonsági tanfolyamon, nem mászkálhatunk sehová. Az építkezési területen még csak munkagépek állnak, semmi sem zuhanhatna ránk, hacsak nem egy lövész a hátsó toronyból, amikor az oldalsó ajtón kimegyünk a mosdóba. Borotvaélesen hasogató szélben, papírból készített kis zászlókat lobogtatva fogadják a kormány tagjait, néhány méterrel arrébb pedig ott a tiltakozók, akiket megpróbálnak visszaszorítani a rendőrök, és ahová nem engedik az újságírókat. Mindehhez képest mégis mekkora botrányt okoz, amikor egy diák színes krétát ragad...