Egy új korszak küszöbén

Venezuela esete jól szemlélteti ezt a stratégiát. Caracas gyors összeomlása – minden jel szerint az elitek árulása – nem csupán egy belső rezsim összeomlása volt, hanem Washington projektje a kínai és orosz érdekek visszaszorítására a nyugati féltekén. Caracas tényleges amerikai kontrollja azonban még messze van, és a kampány célja nem elsősorban olaj vagy drogok, hanem erődemonstráció. Ez valamiféle visszatérésnek tűnik a „Monroe-elvhez”, de Trump narratívája ezt is meghaladja: nem passzív őrzésről van szó, hanem aktív hegemóniatörekvésről.

Mindeközben Irán belső válsága tovább mélyül: a rezsim elleni tüntetések országszerte tömegesek, ami nem csupán belső stabilitási problémákra utal, hanem arra is, hogy Teherán külpolitikai súlya – amely eddig Moszkvával és Pekinggel szövetségben működött – gyengül.

Eközben Washington, Brüsszel és szövetségeseik a diplomáciai térben sem pihennek. Az EU-országok jóváhagyták a háború hosszabb távú támogatását célzó 90 milliárd eurós csomagot, ami jelzi, hogy az ukrajnai konfliktus bizony elhúzódhat, és az európai partnerek készek hosszabb ideig fenntartani a katonai, pénzügyi és politikai támogatást.

Moszkva erre válaszul tovább élezte az energiacsatát Ukrajnában: az orosz csapatok célzottan támadják az ukrán energia- és infrastruktúrát, óriási terheket róva a fűtési és áramellátásra a rideg téli hónapokban, miközben a konfliktus egyik legújabb fegyveres szakaszában az Oreshnik hiperszonikus rakétát is bevetette, amely Lviv környékén csapódott be, Európa határához közel: a támadás üzenet volt az európai csapatok tervére (a háború után).

És itt érkezünk el Grönlandhoz: Trump immáron hivatalosan is napirendre tűzte a hatalmas sziget megszerzésének gondolatát, amely stratégiai helyzeténél és ritkaföldfémkincseinél fogva kulcsfontosságú a jövő geopolitikai versenyében – különösen Kína és Oroszország ellenében. Fontos hangsúlyozni, hogy az USA-nak nem feltétlenül kellene katonailag megszállnia Grönlandot, de egy olyan megoldást keres, amelyet a legtöbb európai főváros nem fogadna örömmel. Ebben a kontextusban Ukrajna amerikai támogatása akár alkupozícióvá is válhat az európaiakkal szemben.

2026 ilyen értelemben egyre veszélyesebb évet vetít előre: a világpolitika egyre inkább az erő és stratégiai pozíciók kemény versenye. Ukrajna sorsa, az európai biztonság, valamint a nagyhatalmi rivalizálás új szakaszba lép – ahol egyik mozzanat sem független a másiktól.