Egy lebukás anatómiája

Pénteki bostoni koncertjükön az óriáskivetítőn feltűnt egy férfi és egy nő, akik egymásba kapaszkodva élvezik a zenét, ám amikor rádöbbennek, hogy az egész stadion őket nézi, úgy pattannak szét, mintha lebukott kamaszok lennének. A férfi nem akárki: egy magasan jegyzett techcég vezérigazgatója. A nő a cég HR-vezetője. Mindketten házasok. A vállalat nem sokkal később bejelentette: a vezérigazgató lemondott (értsd: kirúgták). 

Erre a történetre sokan legyintenének – „kit érdekel, ki kivel kavar?” –, és lenne is némi igazság ebben, mert egyrészt edzettek vagyunk bulvárszempontból, másrészt vélhetően mindannyian találkoztunk már a megcsalás és megcsalatás különböző rétegeivel, hallomásból, vagy gyakorlati szinten. Csakhogy itt két vezető beosztású egyén viszonyára derült fény, akik a magánéletben, a nyilvánosság előtt is képviselik a cégüket. Szóval az ő pozíciójukban nem a legokosabb döntés elmenni egy stadionkoncertre, ahol biztosan vannak kamerák – minden jegyen szerepel a mondat, hogy lefotózhatnak, levideózhatnak minket. A nőt ráadásul nemrég léptette elő főnöke és szeretője – ami azt mutathatja, hogy valami nincs rendben a vállalatnál. És ez bizony komoly bizalomvesztést eredményezhet, megcsappanhat a cég finanszírozása, az alkalmazottak munkája veszélybe kerülhet. Rengeteg ügyfelet veszíthetnek, és a jövőbeli ügyfélszerzés is nehézkessé válhat. Szóval ez a sztori nem csak két ember félrelépéséről szól. Mert a hatalmi pozícióval jár valami, amit úgy hívnak: felelősség. 

Felesleges erkölcsi pálcát törni felettük – bár én amondó vagyok, hogy ha egy párkapcsolat nem működik, akkor minél gyorsabban be kell fejezni, nem pedig hazugságban élni. Itt viszont többről van szó, mert ők ketten vezetőként befolyásolják a munkahelyi kultúrát. (Pont a HR-főnöknek lenne a feladata garantálni a dolgozók számára a méltányosságot, biztonságot, panaszkezelést.) Ezzel szemben mit jeleznek a többi munkatárs felé? Azt, hogy a szabályok nem mindenkire egyformán vonatkoznak. 

A nyilvánosság korában nem lehet úgy tenni, mintha a magánélet és a szakmai szerep két külön világ lenne. Ha egy cégvezető egy egész stadion szeme láttára kompromittálja magát – és ezzel a vállalatot is –, abból komoly üzleti válság lehet. Ez történt most is. Egy rádiócsatorna jóvoltából mára új kifejezés született az ilyesfajta rajtakapásokra: a „to get Coldplayed”, amit úgy fordíthatnánk, hogy „lecoldplayezés”. Szerintem a jövő évi Webster’s szótárba ez be fog kerülni. Sok stadion már kiírta a bejáratára, hogy „Nálunk nincsenek Coldplay-kamerák!”, több zenekar humorosan reagált az esetre koncertjein (köztük az Oasis is, akik nem a viccelődéseikről híresek). A legújabb humoros trend pedig látványosan szétrebbenni a stadionban, ha minket mutat a csókkamera. Talán nem túlzás, hogy ez az idei év eddigi legnagyobb internetes botránya. 

Persze nem minden botrányból lesz ekkora bulvártéma. A „lecoldplayezés” szerintem a társadalom ítélete, a mindenkori vezetői felelősség számonkérése. Vagyis nem az a baj, hogy valakik elfelejtették kikapcsolni az érzelmeiket egy koncerten, hanem az, hogy közben elfelejtették bekapcsolni a felelősségérzetüket.