Egy hang. De kié?

Kažimír személye különös szimbólummá vált, illetve válhatott volna. Most itt ez utóbbi a fontosabb: nevezetesen, hogy egy olyan szereplőről beszélünk, aki 2006 óta végig ott volt a Smer kormányaiban, mégis, ha ezer embert találomra leszólítanánk, és megkérdeznénk tőlük, mit gondolnak róla, 99,9 százalékban az lenne a válasz: semmit, nem hallottam még róla, kit érdekel. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy sosem kommunikált konfrontatívan. Közben egy volt smeres pénzügyminiszterről beszélünk, akinek a neve mellett ott szerepelnek a bírósági ügyek és a politikai múlt terhei. Miközben a Hlas úgy tesz, mintha „normális politikát” és új stílust hirdetne, döntéseiben rendre a régi reflexek köszönnek vissza. A párt vezetői láthatóan nem tudják eldönteni, hogy a kormányzati stabilitás vagy a politikai önállóság fontosabb számukra. A vidéki választókat célzó kampányok és az óriásplakátok nem tudják elfedni a bizonytalanságot: a Hlas nem találja az identitását a Smer és a liberálisabb közép között. Népszerűek a kvízek, és ha ismét elővennénk ezer embert, az orruk alá dugnánk egy kvízt arról, hogy ikszelje be, húsz névből ki a Smer és ki a Hlas politikusa jelenleg, valószínűleg sok rossz válasz születne.

A központi bank élére tett jelölés ezért többről szól, mint gazdasági szakértelemről vagy a mi embereink pozíciókba juttatásáról. A Hlas számára ez az önmeghatározás pillanata (lehetne): kiderül(hetne), hogy képes-e valóban külön úton járni, vagy végleg belesimul a Smer világnézetébe. Kažimír neve a múltat idézi, és ha a Hlas a múltba kapaszkodik, könnyen lehet, hogy ott is ragad. A választásig még tovább polarizálódik a társadalom, a két szélső térfél hangját ritkán képes túlharsogni egy középutas harmadik. Addig is „kormányozgatnak”, de ebből, úgy tűnik, hogy nem tartanak igényt vezető szerepre. Talán így jobb is nekik, hisz akár Fico győz ismét, akár a PS, kényelmes szürkeségükben bárki szívesen viszi majd őket koalíciós tölteléknek.