Egészségügy és közteherviselés

A társadalom egészségi állapota függ a jövedelemtől, az iskolázottságtól és a környezettől is. Nálunk a lakosság húsz százaléka szegénységben él és további tíz százaléka a szegénység határán. Tudvalevő, hogy az egészségügy megreformálása elkerülhetetlen, mert az á-gazat feneketlen zsákként nyeli a pénzt (elöregedett, kihasználatlan épületek, túlfoglalkoztatottság, paraszolvencia, tőkehiány stb.). A reform már tavaly elkezdődött, jóváhagytak néhány jogszabályt, amelyek komoly terhet jelentenek a nyugdíjasok számára. Jelenleg még nagyobb a zűrzavar, mert az egészségügyi tárca műhelyéből kikerült törvénytervezetet nem bocsátották társadalmi vitára. Ehelyett a szaktárca 120 millió koronát költ (külföldi hitelből) arra, hogy meggyőzze a lakosságot a reform fontosságáról, előnyeiről.

Zajac miniszter úr azt nyilatkozta, a polgárok nem fognak többet fizetni. Ennek ellentmond a statisztikai hivatal közleménye, amelyben az áll, a lakosság egészségügyi kiadásai a tavalyi évhez képest már most 34,9 százalékkal emelkedtek. Szeptembertől pedig 700-féle gyógyszer árát nem fogja ellenőrizni az állam. A tárcavezető pozitívumként értékeli azt is, hogy havonta 30 ezerrel kevesebben keresik fel a körzeti orvost, ami nem biztos, hogy pozitívum, mert sokan pénz hiányában nem fordulnak orvoshoz. ĺgy az elhanyagolt, krónikus betegségek gyógyítása hoszszabb ideig tart, drágább és rontja az életminőséget. Semmi kétség, a miniszter úr vizet prédikál és bort iszik. Az új törvénnyel kapcsolatos optimizmusát csak a magánorvosok (újabb haszon reményében) és a politikusok osztják, a lakosság és az orvosi kamara ellenzi. Ez a törvénytervezet nemcsak a szakma és a polgárok számára elfogadhatatlan, de a jogalkotók számára sem egyértelmű. Ha jóváhagyják, biankó csekket adnak a kormány kezébe. Már elkészült azoknak a kezeléseknek a listája, melyekért az orvosnak kell majd közvetlenül fizetnünk. A lista 3736 betegséget tartalmaz és kormányrendelet határozza majd meg, hogy a költségek mekkora hányadát fizeti a beteg, mekkorát a biztosító. Ez ugrás a sötétbe és nagy felelőtlenség a választókkal szemben.

A politikusok felelőssége óriási, mert a tárca a törvényjavaslat elkészítése után semmilyen hatásvizsgálatot nem végeztetett, és a nagyszabású átalakítási, végrehajtási tervéhez nem tudni, honnét merít anyagi forrásokat. A reformok végrehajtásához ugyanis nagyon sok pénzre van szükség, költségvetési többletpénzről pedig nincs említés. Ugyanis az állam az általa biztosítottak ellátásáért továbbra is kevesebbet fizet, mint a polgár. Ezzel együtt a korszakos jogszabályoknak nevezett javaslathalmaz legnagyobb hibája filozófiájában van, mert az ágazat növekvő kiadásait az egészségügyi ellátásra legjobban rászorulókkal – a legszegényebbekkel –, az öregekkel és a betegekkel akarja megfizettetni. A statisztika szerint a hatvan évet betöltött polgárok legalább egy krónikus betegségben szenvednek, 20 százalékuknak kettő, 10 százalékuknak háromféle betegsége van.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a jogalkotók elfelejtették: minden komoly stratégiai döntés, amely befolyásolja az egészségügyi megtakarításokat, a betegségek megelőzésére épül. Ehelyett azt szorgalmazzák, hogy a beteg ne lásson orvost. A mozgássérültek, reumások rehabilitációját ellehetetlenítették (csak minden harmadik ember jut el gyógyfürdőbe), a fogorvosi kezelésekért fizetni kell, pedig a rossz fogak további betegségek forrásai.

Ha ezt a tervezetet jóváhagyják, akkor a tárcavezető esetleg örvendezhet, hogy további ezrek nem fordulnak majd időben orvoshoz. Ám ilyen módon nem lesz gazdag egy ország, sőt a lakosság egészségi állapota lényegesen romlik és egyre több és több szociális probléma halmozódik fel. Ez a törvénytervezet a megoldatlan ellentmondások forrása, mert amellett, hogy veszélyezteti a szolidaritás elvén működő egészségügyet, az anyagi gondok megoldására sem kínál esélyt. Sőt, nagy valószínűséggel alkotmányellenes. Magától értetődik, hogy a működésképtelenség határán tántorgó egészségügy intézményeit nem lehet profitorientált cégekre bízni.

Az egészségügy felhalmozódott problémáit egy olyan reformmal – közmegegyezéssel – kell szabályozni, amelyet a társadalom és a szakma is támogat. Addig az átmeneti időszakban csak a közteherviselés segítségével lehet megoldást találni. Ezek a források pedig az adókból és az eddig meghatározott lakossági önrészből származhatnak. Akár szolgáltatást nyújt az állam, akár szabályozza azt, mindenképpen meg kell találni azokat a forrásokat, amelyek az egészségügy működéséhez szükségesek. A kapitalizmusban is érvényes az a tétel, hogy a közpénzek kövessék a betegellátást, mert az egészség életminőséget jelent. Az állami szerepvállalást az egészségügyben csak az ésszerű, kevésbé átpolitizált szakmai vita döntheti el. Tény és való, hogy – ennek a jogszabálynak a jóváhagyásával – a kormánykoalíció olyan békát akar lenyeletni az állampolgárokkal, amelyről egyelőre maga sem tudja, hogy mekkora.

Végezetül jó lenne, ha a politikusok tudatosítanák, az emberek még hosszú ideig az államot fogják felelősnek tartani az egészségügyi és oktatásügyi szolgáltatások színvonaláért.

A szerző élelmiszer-higiénikus