Dzurinda három diója

Rettentően kellemetlen helyzetben van Mikuláš Dzurinda, írhatnám, szorultban, de ilyen szituációban az ember nem csinál hülyeségeket, amit viszont nehezen tudok elképzelni a miniszterelnökről. Három látható lehetőség áll előtte, s akkor még nem szóltunk olyan apró kiutakról, mint az első szlovák európai biztos intézménye.

Mindegyik lehetőség abból indul ki, hogy leül Ivan Šimkóval, az általa elidegenített volt harcostárssal tárgyalni. Ebbe a helyzetbe valószínűleg a partnerek kényszeríthették bele, mert magától nem volt vevő a gondolatra. Az első és tegnapi nyilatkozatát tekintve elég valószínű megoldás, ha nem fogadja el Šimko egyetlen érvét sem, és nem hajlandó neki semmilyen engedményt tenni. Ehhez csak az kell, hogy ragaszkodjon álláspontjához, ami körülbelül annyit tesz, hogy a volt védelmi miniszternek a kormány és az SDKÚ programját kell teljesítenie, hiszen erre kapott meghatalmazást választóitól, vagyis csak a felelősségen osztozhat, posztokon nem. Fundamentalista elképzelés, amely esetén vagy a kisebbségi kormányzás áldatlan és rövid időszaka következne, vagy egy ellenzéki párt támogatását kellene lenyelni. De ki szeretné sorsát hosszabb távon Mečiarra vagy a nemzetiekkel kokettáló Tkáčékra bízni?

A második megoldás jobban hangzana: Dzurinda meghallgatja Šimkót, aki viszont csak egyetlen fejet fog követelni, magáét a sárkányét. Mert az már most biztosnak látszik, hogy a Szabad Fórum vezére leginkább a bosszúra éhes. Ennél nemesebb bosszút pedig keresve sem találhatna. Ettől függetlenül nehezen elképzelhető, hogy a koalíció érdekében Dzurinda feladja magát. Ismerve őt, inkább a fagyhalál.

A harmadik, és talán a legjobb megoldás az lenne, ha hajlandó bevenni a partiba Ivan Šimkót, aki viszont nem rukkol elő komolytalan követelésekkel, például több miniszteri poszt megszerzésével, Dzurinda fejének felmutatásával. Ebben az esetben azonban legalább egy posztot oda kell adnia Šimkónak. De melyiket a hatból? A miniszterelnökit kizártuk, a pénzügyminiszterit is, ha a friss Liškát dobná oda prédának, nevetségessé válna, Kaníkot a választások előtti visszalépése miatt nem árulhatja el, a közlekedés jól tejel, s olyan a vasút Dzurindának, mint csecsemőnek a cumi. A külügy is fontos, ámbátor Kukan esetleges elnökké választása esetén az SDKÚ-nak nincs igazán szakembere a helyre. Talán ez lenne a legjárhatóbb út, de addig nem áldozhatja fel a kormányfő Kukant, amíg nem biztos befutó.

További megoldási lehetőségek nem sorakoznak garmadával, persze, nem állítom, hogy nincsenek. Dzurinda valószínűleg olvas közvélemény-kutatásokat. Pontosan tudja, hogy neki maximum három éve van még a nagypolitikában, elpackázta a lehetőségeit. Mikuláš Dzurindának ezért nem érdeke az előrehozott választás, de még csak a rémének lebegtetése sem. Šimkóékat is elsodorná a vad jelen, nekik sem áll érdekükben egy gyors választás. Mindkettőjüknek államférfiúként kellene viselkedni, ami meglehetősen bajos lesz.

A másik három koalíciós partner pedig ebben a helyzetben nem tehet mást, mint ujjait morzsolgatva izgulni, és bízni az érdekek mindenhatóságában.