Címlapsztori – belőlünk...?

Szerda, hajnali fél kilenc. Csörög a „kapásjelző”, a vonalban az egyik vezető szlovák hetilap vezető munkatársa. A Keménykalap és Krumpliorr után szabadon azt is mondhatnám, hogy ő az utca hírmondója, ő formálja a közvéleményt. „Azt mondja a Kiadó, közelítenünk kell a szlovákiai magyarság felé, hátha délen is jobban fogyna a lap, mondj már nekem néhány nevet, akik interjúalanyként valami miatt érdekesek lehetnek!” – hadarja egy szuszra az istenadta, s mielőtt szólnék, hogy hívjon délután, már mondja is: „De most kell!”

„Hát...” – kötöm az ebet a karóhoz, mert itt a haza becsülete forog kockán – „Mégis, ki legyen az? Zenész, politikus, író, feltaláló, vagy csak egyszerű világcsavargó?”

„Ebben a sorrendben mondhatod, írom!” – hangzik a vonal túlsó végéről.

„Ismerek néhány fiatal, tehetséges zenészt. Az egyik például pozsonyi magyar gyerek, és a Bécsi Filharmonikusoknál...” – de nem hagyja befejezni, mert nem érdekes. Ott bárki játszhat, tudom meg. „Van egy másik, az meg Tokióban muzsikál, most épp itthon van...”, de ezt sem fejezem be, mert a kolléga türelmetlen, már nem is érdeklik a zenészek.

Politikusok, hmm. Duray túl szélsőségesnek találtatik, a Szerző nem akar „nemzetiségi ellentéteket” szítani; a többi viszont nem óhajtja megváltani a világot, „csak sepregetnek” a politika porondján, mint mondja, így ejtjük ezt a kategóriát is.

„Tudósok...? Hát itt van, ugye, aki a társadalomkutatásban az etnoszociológia fogalmát bevezette, aztán egy másik, aki a Szilikon-völgyben...” – de ezt sem mondom végig, mert az ifjú titánnak az „etnoizé” nem mond semmit, a szilikon meg maximum Pamela Andersonová mellei szintjén foglalkoztatja a tisztelt Olvasót.

„ĺróitok csak vannak?” – kérdi, de amikor kiderül, hogy Duba Gyula, Grendel Lajos és a többiek még csak oda sem szagoltak az irodalmi Nobel-díjhoz vagy ehhez hasonló szaftos falathoz, lemond róluk is.

A Tollforgatónak idegességében beremeg a hangja, amikor azzal búszúzik, hogy na jó, gondoljam végig a dolgot. Érzem a felelősség súlyát, hogy azért nem mindegy, kin keresztül közelít a tisztelt szlovák olvasó a még mindig ősköd-szerű homályba burkolózó Dél-Szlovákia felé. Nagy ember kell ide, akire odafigyelnek, aki... egyszerűen „kaliber”.

Azóta azon töröm a fejem, honnét akasszak le Dara Rolincová állítólagos kábítószer-botrányához vagy Meky Žbirka ámulatos visszatéréséhez hasonló történetet, mely egyértelműen a Felvidék magyarságának jó hírnevét öregbítené. Most rajtam múlik: lesz-e belőlünk címlapsztori Szlovákiában...?