Bűn és büntethetetlenség

Tibor Gašpar Andrej Danko

Minden kormánynak megvannak a prioritásai és sajátos hobbijai. Ennyi idő után felelősen kijelenthető, hogy a negyedik Fico-koalíció tikkje a Büntető törvénykönyv. Ezt az összes kormánypárt megpróbálja a saját képére szabni, most éppen az SNS-képviselők szeretnék módosítani a szélsőségeseket érintő, túlságosan szigorúnak vélt módosítások miatt.

A Fico-kabinet gyakorlatilag már 2023-ban, közvetlenül a megalakulása után nekiesett a Btk.-nak. Jó oka volt erre: a Matovič-kormány alatt felpörögtek a nyomozások a Smerhez és Hlashoz közeli vállalkozók és pénzügyi körök után, valamint egy nagyon röpke pillanatig úgy tűnt, hogy maga Fico is néhány hónapot előzetes letartóztatásban tölthet.

Utólag lehet arról vitatkozni, mennyire volt szerencsés megindítani Matovičéknak a teljes pályás letámadást. A kormányfő azóta is a legfőbb sérelmének tartja a hatóság állítólagos visszaéléseit, a vállalkozói hatalmi köröket érintő kemény rendőrségi fellépés pedig arra motiválta a Hlast, hogy napokon belül kizárja az egyezkedést a jobboldali erőkkel, és gyorsan tisztázza, inkább a Smerrel és az SNS-szel köt szövetséget.

A Büntető törvénykönyv azóta is szabad préda. A módosítása több hullámban ment végbe: összevissza tákolták a kormánypárti képviselők mindenféle átfogó elképzelés nélkül. A változások fő gondolatmenete valamennyire visszafejthető a módosításokból: kapjanak kibúvót a rendszerhez jól bekötött, korrupcióval és sikkasztással vádolt vállalkozók, lehetőleg be lehessen ezt csomagolni egy általános enyhítésbe, ami érinti a kis-embereket (a valóságban pedig leginkább a visszaeső tolvajokat), valamint, ha lehet, ne nagyon tűnjön ez fel az Európai Uniónak. Ezzel párhuzamosan pedig leépítették azokat a hatóságokat, akik hivatalból ellenőrzik a visszaéléseket.

Az elmúlt hónapokban aztán teljesen elszabadult a Btk.-változtatási őrület. Meghallgatva a települések panaszait visszaszigorították az apró lopásokra vonatkozó büntetéseket, de becsusszant a büntetendő tételek közé a választások külföldi befolyásolására és a háború utáni rendezés megkérdőjelezésére vonatkozó két aprócska passzus. Ezzel rögtön meg is kérdőjeleződött az enyhítések értelme: mégis milyen logika alapján kell tehermentesíteni a börtönöket a csökkentett büntetési tételekkel, ha a kormány ugyanazzal a svunggal egyenesen a rácsok mögé dugná az ideológiai ellenségeit? Mármint az állítólagos külföldi ügynököket és a dekrétumtagadókat. Legújabban pedig az SNS próbálkozott: Danko képviselői a kormánykoalíció szélsőségesekhez való közeledését megindokolva feltették a költői kérdést: vajon mi is az extrémizmus?

Az egész jelenséggel a legnagyobb probléma, hogy rossz üzenetet közvetít. Ha a koalíció megkönnyíti a szabályok kijátszását, akkor az cselekszik a legracionálisabban, aki a legtöbb kiskaput találja meg a törvények és a hatóságok kijátszására. Minél több lyuk van a szabályozásban, annál rosszabb a közmorál. És a gyengeség jelei világosan látszanak: Szlovákia uniós rekordokat döntöget csalásban, az utcai bűnözés mellett nő az adó- és járulékkerülés mértéke, romlik az adóbeszedés hatékonysága és az állam képessége arra, hogy rendbe rakja a saját pénzügyeit. Világos és számonkérhető szabályokra lenne szükség. Az viszont veszélyes: biztosan lehet tudni, hogy valamikor úgyis előkerül a kormány holdudvarából valaki, akit számon kell kérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?