Boncák és Bunkócák

Az illem vagy az etikett kifejezések manapság mintha kezdenének kikopni a szóhasználatból, az legalábbis, amit e fogalmak takarnak, kezd elmaradni az érintkezésből.

Ági, akinek olyan humora van, hogy ájultam tőle mindig, egyszer eljátszott egy jó poénnal. Ő harmadéves volt az egyetemen, én az elsőt tapostam, amikor egy alkalommal valami olyasmit mondott, hogy milyen jó dolgom van nekem gólyaként, csak úgy beépültem a harmadévesek közé, egyből befogadtak, bezzeg ők, még urazták a felsősöket. Én sem késtem a válasszal, kivágtam, hogy na, jól van, Ági úr, ezen ugyan ne múljon, mostantól én is ezt teszem. Azóta nekem ő Ági úr, én neki Béla úr vagyok. Boncaság ez közöttünk, amióta csak ismerjük egymást. Ja, hogy mi a boncaság? Nem tudom én ennek a fogalomnak a lényegét igazán visszaadni, tessék elolvasni Varga Katalintól a Barátom, Boncát, de hevenyészett megfogalmazásban valami olyasmit jelent, hogy egy idegen ember leül egy másik idegen mellé, s úgy tudnak beszélgetni, mintha születésük óta ismernék egymást. Ez a képesség a boncaság, s akiknek ilyen képességük van, azok a Boncák. És Boncának lenni, meg Boncákkal találkozni nagyon jó dolog.

Csakhogy manapság egyre nehezebb Boncákra lelni, annál inkább lehet Bunkócákkal találkozni. Hogy kik ők? Akik megjelennek valahol, mondjuk egy munkahelyen, titánként, mert ugye azt hiszik, a munkahelyen semmi sem történt előttük, sőt a történelemben sem, s megvannak róla győződve, hogy ők találták fel – miként is fogalmazzak finoman – a tyúkok emésztésének végtermékét ikszel, de annyit nem tudnak kinyögni, hogy: jó napot. Volt (ha jól emlékszem) Nádasnak és Markosnak egy riportparódiája, amelyben a riportalany folyton azt kérdezte a riportertől, hogy honnan jött, honnan jött... Az meg nem győzte hangoztatni, hogy a Magyar Rádiótól. Nos, hogy a Bunkócák honnan jönnek, nem tudom. Az talány. Mert azt, aki egyszer már iskolába járt, feltételezem, hogy megtanították köszönni. Megtanították ezekre a formulákra, hogy: csókolom, jó napot, szia, helló, csaó, viszlát és egyéb variánsok. Ha valaki egyszer már volt diák, azzal talán azt is megtanították, mikor, milyen esetekben kell használni ezeket a formulákat. Szóval felvilágosították őket, hogy abban az esetben, ha belépünk egy helyiségbe, és ott emberek vannak, vagy ha távozunk egy helyiségből, s ott emberek vannak – akkor köszönünk és elköszönünk. Mert ha nem így teszünk, az bunkóság. S aki nem így tesz, az Bunkóca.

Ahogy Boncának lenni nagyon jó dolog, Bunkócának talán nem annyira. Hát: Jó napot!