Boldog karácsonyt!

Az elmúlt napokban átrendezett két szobát, a kisszobából átvitette a nagyszobába a szétnyitható kanapét, a nagyszobából a kisszobába a fotelt és a kisasztalt, másnap, amikor egyedül volt, visszavitte a kisasztalt a nagyszobába, egyedül, jó nehéz volt, kitakarított, kimosott több adag szennyest, ingeket vasalt, mindhárom nap főzött, ajándékokat vett és csomagolt, összeírta, mi kell a sütéshez, bár most csak ötfélét süt, kigondolta az ünnepi terítéket, s természetesen a fizetett munkáját is végezte. Most ideges, mert még annyi dolga van, és megfájdult a dereka, biztos a kisasztal, de a férjének azt mondja, hogy megfázott a templomban, úgyis mérges volt rá, hogy minek cipekedett, miért nem várta meg, míg ő hazajön, visszavitte volna azt az asztalt! Ne stresszelj, anyuci, szól a gyermeke, vigasztalásképpen elmondja a fenti viccet, aztán elviharzik az iskolába.

A nő szabadságot vett ki, de jól is jön, mert alig tud mozogni, csak feküdni tud. Dühösen lefekszik a nagyszobába átvitt kanapéra, dühös az engedetlen testére, mobilját a kisasztalra teszi, arra a dögre, az tehet mindenről, és vár. Várja, hogy rendbe jöjjön a dereka. Fél óra múlva úgy gondolja, talán ennyi elég is lesz, de a dereka másképp vélekedik. A nő visszafekszik. Unalmában telefonál. Csodálkozik, hogy szinte az összes ismerősének fájt már a dereka – többször is! –, azok meg azon csodálkoznak, hogy ő ezen csodálkozik. Ettől mindjárt jobban érzi magát, hiába, társas lény az ember. És az a sok kedves tanács! Kényelmesen befúrja magát a takaróba, finom meleg, nem is tudja megmondani, mikor heverészett így tétlenül napközben. Megszólal a telefon. Kedves gyermeke, aki reggel viccelődött vele, most aggódva kérdezi, hogy jobban van-e. Ő épp egy osztálytársával ebédel, s annak az anyját kórházba kellett vinni, mert megemelt valami homokzsákot és kiugrott a csigolyája. Aztán már az osztálytárs folytatja. Néni, menjen el orvoshoz, az én anyumnak is így kezdődött, egy nap múlva meg hordágyon vitték el, aztán a cété kimutatta, hogy ez nemcsak egyszerű húzódás. Újra a gyermekénél a telefon. Anyuci, menj el orvoshoz, mondd meg, hogy küldjön el cétére. A nő mosolyog. Hogy ezek a fiatalok milyen naivak tudnak lenni. Ha tudna menni, most nem feküdne, ami meg a cétét illeti, hát már látja, ahogyan sietnek őt kivizsgálásra küldeni, most meg pláne, amikor az orvosok sztrájkolnak! De érzi az aggódást és a szeretetet. S eszébe jut egy barátnője, aki évekkel ezelőtt imaláncot szervezett a gyógyulásáért. Most is érzi azt a szeretetenergiát. A szeretet szétárad benne, melegíti. Már teljesen jó, már nem fáj semmi.

Ilyen gyógyító szeretetet kívánok mindenkinek. (Nem csak) karácsonyra.
Lampl Zsuzsanna