Betöréses pártépítés

Jobb politikai szalonokban egy rendszerváltó ország pártstruktúrája minőségének vizsgálatánál a kérdések kérdése: a politikából mennyire sikerült kisöpörni a szélsőségeket. A lakosság demokrácia iránti elkötelezettségének egyértelmű bizonyítékaként könyvelte el a világ, hogy Csehországban a választók a törvényhozásból demonstratívan kiszavazták Sládek fasisztoid szélsőségeseit. A tisztességes emberek számára az is „megér egy misét”, hogy Csurka ma a magyarországi politikai élet perifériáján tanyázik.

Elkeserítő, hogy a szlovákiai politikai életben jobbról is, balról is szélsőséges pártok határolják be a mozgásteret. Törhetjük a fejünket, az veszélyesebb-e, hogy a kommunista párt szélsőbalról hirdeti az igét, vagy hogy a nemzetiek szélsőjobbról ígérnek egyszerű módszereket bonyolult feladataink megoldására. A legeslegnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a szélsőségesek ereje a demokrácia rovására összeadódik.

Hetekkel ezelőtt megállt bennünk az ütő, amikor arról értesültünk, hogy Szlovákiában kialakulóban van a nemzetileg orientált erők konföderációja. A hír nem azért keltett megrökönyödést, mert arról szereztünk tudomást, hogy a szélsőségesnek, szélsőségesebbnek és legszélsőségesebbnek ismert politikai szervezetek összevonják erőiket. Az volt meglepő, hogy a korábban kettészakadt, majd újraegyesült Szlovák Nemzeti Párttal a HZDS-ből levált politikusoknak azok a csoportjai szűrték össze a levet, amelyekről azt gondoltuk, hogy Mečiartól eltávolodva levonták a következtetéseket.

Amikor Vojtech Tkáč néppártja, illetve Ivan Gašparovič mozgalma a HZDS-ről lemorzsolódott, még a vájtfülűbb politizálók zöme is úgy értelmezte az e két személyiség köré csoportosultak lépését, hogy azokról van szó, akik annak idején nehezményezték a HZDS frigyét a Szlovák Nemzeti Párttal, illetve a Munkásszövetséggel. Nem lenne nehéz bebizonyítani, hogy a HZDS által dominált koalíció a nemzeti, illetve a baloldali szélsőség jelenlétének hatására működött még rosszabbul, még primitívebb módszerekkel, mint nélkülük működhetett volna.

A rendszerváltás óta eltelt 14 év alatt azt tapasztalhattuk, hogy a bajba került tehetségtelen, de nagy ambíciójú politikusok végső menedéke a melldöngető hazafiaskodás. Gašparovičról tudtuk, hogy ambíciója hatalmas, de bíztunk abban, hogy nem egészen tehetségtelen. Tkáčot jól felkészült szociális ügyi szakemberként ismerte meg az ország. Azzal, hogy lepaktáltak Slotával, mindketten saját színvonaluk alatt cselekedtek. Nyilván pánikba

estek, amikor a közvélemény-kutatási adatokból kiderült, hogy pártjuk – lósporti hasonlattal élve – a „futottak még” kategóriába se tartozik.

Nem találtak más menedéket, csak a nacionalizmust.

Egyik szemem sír, a másik nevet a legújabb fejleményen. Tegnap kiderült, hogy a belügyminisztériumban nem Ján Slotát, a nemzeti konföderáció atyamesterét tekintik az SNS döntéshozatalra jogosult vezetőjének, hanem Peter Súlovskýt, akit a nemzeti párt egy másik szárnya szintén elnökké választott. Súlovský és emberei – a pártszékház ajtaja zárjának megfúrásával – már birtokon belül is vannak. Nevet az egyik szemem, mert ezzel talán elhárul a szélsőjobb erők parlamentbe jutásának veszélye. A másik szemem sír, mert elszomorító, hogy ilyen módszerei vannak nálunk a politikának. Ragályos módszerek...