Beneš margójára

Amióta a Progresszív Szlovákia nagy lendülettel elővette a Beneš-dekrétumokat, sok minden történt. Illetve pontosabban: semmi. De legalább az hangosan. Megfelelő politikai körítéssel, Facebook-posztokkal, együttérző arckifejezéssel és az elmaradhatatlan „fontos párbeszéd” szófordulatokkal. De érdemes volna végigvenni: milyen konkrét javaslatok születtek? Milyen jogi megoldások? Milyen szakértői háttérmunka? Nemzetközi jogorvoslat? EU-s csatornák? Brüsszeli ügyintézés? Jogászcsapat? Stratégia? A válasz rövid, tömör és könnyen megjegyezhető: egyik sem.

A teljesítmény eddig csak sajnálkozó posztokban merül ki, amelyeket jó eséllyel nem is az írta, aki, hanem valaki a háttérben, kávéscsészével a kezében. A lényeg viszont megvolt: kipipálható az együttérzés, lehet továbblépni. Mi pedig már megint eljátszottuk a statisztaszerepet. Megint felkorbácsolták körülöttünk a hangulatot, aztán amikor kellett volna a megoldás, ott maradtunk az út szélén kidobva. Kiállás nincs, sem megoldás vagy jogorvoslat. Viszont van petíció.

A petíció a modern szlovákiai magyar politika svájci bicskája: mindenre jó, kivéve arra, amire kellene. Ha sokan aláírják, akkor máris ünnepelhetünk: milyen egységesek, összetartók és rettentően hatékonyak vagyunk!

Akik ma politikai hasznot húznak a Beneš-ügyből, valójában nem oldottak meg semmit. Ellenben sikerült elérniük, hogy a nacionalista kormánytagok fenyegetőzzenek, és felkorbácsolják a szlovák nemzeti érzelmeket. Ellenünk. Mi pedig magyarázkodjunk. A nagy szövetséges Budapestről közben megérkezett a stratégiai mélységű válasz: tanulmányozni kell. Mit is? Azt, hogy ha valaki kinyitja a száját, börtön jár? Ez tényleg hosszabb elemzést igényel.

Közben most azok hiszik magukat komoly véleményninjáknak vagy utcai harcosoknak, akik semmit nem tettek a jogaink védelmében, viszont ügyesen kommunikálták a semmit. A szlovákiai magyar képviselet pedig ott tart, hogy tapsot vár azoknak, akik kinyitották a témát, feszültséget generáltak, majd hátrébb léptek. Budapest nem szól, nehogy Fico félreértsen valamit. A jogainkat pedig közben nyugodtan lehet sáros bakancsban taposni.

A Progresszív Szlovákia politikai haszon reményében felnyitotta a fedelet, sok magyar lelkesen asszisztált hozzá, most pedig ihatjuk a levét. Ennyi történt. A következtetést mindenki vonja le maga.

Talán ideje lenne megtanulni, hogy nem minden az 5 perces reflektorfény, és hogy nem minden taps nekünk szól. Mert jelenleg ott tartunk, hogy statiszták vagyunk egy harmadrangú politikai előadásban. A színfalak mögött ülünk, időnként kihúznak minket a fényre, hogy jól mutassunk a jelenetben, majd egy gyors saller kíséretében visszaküldenek a helyünkre.