Edvard Beneš (TASR-felvétel)
Beneš-dekrétumok: ki a hibás?
Régen merült fel olyan téma, amely egyszerre rendezi át a szlovákiai és a magyarországi politikai erővonalakat is: a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezésének büntethetősége viszont az. A zavart tetézi, hogy a közvélemény a vérmérséklettől és szimpátiától függően hibáztatja valamelyik szereplőt a fejleményeknél. Miközben a helyzet fekete-fehér: Szlovákiában a kormánykoalíciót terheli a felelősség, Magyarországon pedig a kormány a saját maga által ásott gödörbe esett bele. Minden más felvetés nem a probléma lényegét érinti.
A határokon belül maradva a Fico-kormány mellett a legtöbb bírálat címzettje a Progresszív Szlovákia és a magyar képviselet. A PS azért, mert számításból hozta elő a problémát, és meg akarja bontani a szlovák–magyar viszonyt, a magyar politikusok pedig a szenzációhajhászás és a „liberális ellenséggel” való lepaktálás ürügyén.
Az könnyen elképzelhető, hogy a szlovák ellenzéki párt számára erkölcsileg nem különösebben fontos ügy a dekrétumok orvoslása, és önérdekű céljaik vannak a lépéssel, de két dolgot érdemes tudatosítani. Az egyik: a PS nem egy álproblémát húzott elő, hanem a Magyar Szövetség és a helyi magyarság egyik legfontosabb, élő és aktuális célkitűzését, ami négyévente visszatér a magyar párt programjában. A Beneš-dekrétumok ügye nem azért volt eltemetve, mert a szlovák–magyar békesség kedvéért senki nem bolygatta, hanem mert a nyilvánosság büntetlenül ignorálhatta a Szövetség vagy a jogászok kifogásait – a liberálisokkal ellentétben ugyanis nem voltak elég fajsúlyos szereplők.
A másik, még ennél is fontosabb körülmény: a PS és a magyarok kritikáját a kormány elüthette volna egy egyszerű szájkaratéval. Ha a Fico-koalíció képviselői csak kijelentik, hogy a dekrétumok érinthetetlenek, azzal csak fenntartják a status quót, és mindenki megy a dolgára. De nem ez történt. A kormánynak fontossá vált a büntetés és a példastatuálás, és egy gyors, vita nélküli törvénymódosítással megpróbálták befogni a kritikusok száját. A felháborodás csak azért lett ennyire nagy, mert a kormány vállalhatatlan, erkölcsileg és jogilag is indokolhatatlan módon reagált a jogos felvetésekre. A börtönnel fenyegetés középkori módszer, és mindenki felteheti magának a kérdést: mennyire örül annak, hogy ilyen kormánya van, és mi történik, ha egyszer valamilyen okból saját maga kerül a célkeresztjébe? Örüljön annak, hogy nincs a rácsok mögött, és ne ugráljon?
Magyarországon a választási kampány hajrájában Magyar Péter és a Tisza állt be a téma mögé. Igen, szintén önérdekű lépés, és a magyar ellenzéknek aligha fontosak a nemzeti ügyek annyira, mint ahogy az a kijelentéseikből tűnhet (hogy egy százas skálán valójában mennyire, azt mindenki ítélje meg maga).
De a Tisza tényezővé válása a Beneš-dekrétumok kapcsán kizárólag annak köszönhető, hogy a magyar kormány és a Fidesz nem hajlandó reagálni érdemben a dekrétumok problémájára, elmaradtak a hiteles üzenetei. A „tájékozódunk róla”, „egyeztetünk a háttérben” érvek nem számítanak érdemleges reakciónak abban a külpolitikai környezetben, amelyben a magyar kormány sokkal kevesebbért is nyíltan más országok vagy intézmények (például az unió vagy ellenségesnek tekintett országok) torkának ugrik. Ha a Szlovákiával való nemzetközi szövetség annyira fontos, hogy egy óvatos kritikára sem telik, akkor annak következményei vannak. Például az, hogy az ellenzék kockázat nélkül, erkölcsileg is vállalható szerepbe helyezve magát kijelentheti, amit a Fidesz szimpatizánsai alapból a saját kormányuktól várnának el. Ok és okozat.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.