Békemenet

Általánosságban elmondhatjuk: ahány ország, annyi tüntetéskultúra. Magyarországot az utóbbi években kevés kivétellel elkerülték a látványos tömegmegmozdulások, miközben a társadalmi feszültség a politikusok aktív közbenjárásával egyre nőtt. Elég ránézni az internetre, ha valaki kíváncsi arra, milyen a közhangulat a jövő évi választás előtt: hazaárulózás, brüsszelezés, tolvajozás – a sor sokáig folytatható. Mire jó ez? Egyedül arra, hogy a jóérzésű, politikától viszonylag távol álló embereknek még a kedve is elmenjen a politizálástól. Ilyen körülmények között érkezett a betiltott, engedélyezett, majd újra betiltott Pride. Ha valaki kizárólag a kormánytisztviselők, a szélsőjobb vagy az ellenzéki fórumok kommunikációját olvasta, azt is hihette, hogy elszabadulnak az indulatok a fővárosban.

Nem segített a helyzet józan megítélésén, hogy Magyarországon előszeretettel tolják a problémák megoldását a belügyminisztériumra. A magyar kormány a rendészeti ügyek mellett a belügy hatáskörébe utalta az egészségügyi és az oktatási kérdéseket is, hogy tekintélyelvű alapon, klasszikus rendteremtési eszközökkel oldják meg a tárcák problémáit. Ami viszont úgy-ahogy működik a közigazgatásban, nem biztos, hogy átültethető a terepen – és ez most ki is derült. A rendőrség teljesen normálisan viszonyult a demonstrálókhoz és a jobboldali ellentüntetőkhöz is. A hatóságok nem keresték a konfliktust, igyekeztek minimálisra szorítani az erőszak kockázatát, profi módon elszeparálták egymástól a két tábort. Ugyanez elmondható fordítva is: a tömeg nem zavargott, az egész Pride inkább hasonlított több mint százezer átlagos, hétköznapi ember kedélyes vasárnapi sétájára, mint egy mérges rendszerváltó összejövetelre. Az erőszak kölcsönös érdeklődés hiányában elmaradt.

Nagyon éles kontraszt a máig központi magyar traumának számító 2006. október 23-i történésekkel, mikor a tüntetők kis csoportjának erőszakjára válaszul a rendőrök a kormány utasítására jobbára teljesen ártalmatlan járókelők tömegét verték végig, és kergették szét könnygázzal. Az indokolatlan erőszak az egész Gyurcsány-rendszer lejáratódásához, végeredményben pedig a megérdemelt bukásához vezetett. Most kiderült: az utódok tanultak a hibából. A hatóságoknak se kedvük, se idejük, kapacitásuk pedig végképp nincs a tisztességes állampolgárok zaklatásához – ami egyben megválaszolja azt a kérdést is: egy vesztes választás után lehet-e megtartani hatósági erővel a hatalmat Magyarországon? Szinte biztos, hogy nem.

Magyarország járhatott volna sokkal rosszabbul is, elég megfigyelni, mi történik a szomszédos országokban. Szerbiában a hétvégén nyílt erőszakba, a rendőrök és tüntetők közti összecsapásokba fordult a tüntetéssorozat. Szlovákiában a Gorilla-demonstrációk fordultak egy idő után át zavargásokba, a tavalyi demonstrációk idején pedig egy nyugdíjas őszintén jó ötletnek gondolta, hogy pisztollyal oldja meg a Fico-kormány okozta problémákat. Pedig nem az oldja meg, hanem egy szavazólap. Még akkor is, ha esetleg lejt a pálya.